nlc.hu
Szabadidő
A Mindenki producerének csak balszerencsét hozott az Oscar

A Mindenki producerének csak balszerencsét hozott az Oscar

Udvardy Anna, az idén Oscar-díjat nyert Mindenki című magyar rövidfilm producere Facebookon írta meg keserű tapasztalatait, amelyek szerint csak a balszerencsét hozta rá a filmes díj.

“Elgondolkoztam, hogy érdemes volt-e harcolni és mindent megtenni, hogy ide jussak. Amióta hazajöttem az Oscarommal, bajt bajra halmozok – idézik a Blikk a producer szavait, aki állítólag Facebookján panaszkodott.

A Mindenki producerének csak balszerencsét hozott az Oscar

Udvardy Anna elmondása szerint az Oscar-díj miatt mostanra sok ember utálja, sokan irigykednek rá, barátokat, és még egy pert is elvesztett az elismerés miatt. “Magam és a helyzetem nem változott, csak itt áll egy szobor a szobámban. Azóta elvesztettem egy pert is, ami addig úgy nézett ki, hogy rendben volt. Mindenki azt hiszi, milliomos lettem, még az ismerőseim is, pedig nem. Ha kint maradtam volna, ak­kor igen, de én ilyen lökött vagyok, és a hazámat választottam” – fogalmazott. 

Vele ellentétben viszont úgy néz ki, hogy Deák Kristófra rámosolygott a szerencse az Oscar-díjnak köszönhetően. Múlt héten írtuk meg, hogy a rendezőt leszerződtették Hollywoodba. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top