Nagyjából hatévesen (!) kezdtem gyűjteni a VHS kazettákat – el kell magyaráznunk, mire való? –, és mire a DVD-lemezek ára már lement annyira, hogy beleférjenek a büdzsémbe már jócskán benne voltam a húszas éveimben. Ennek ellenére nem volt szívem megválni a kazettáimtól. Akkoriban még egy parányi albérletben éltem, és amikor megtudtam, hogy a szüleim válnak, és mennem kell haza segíteni a szétköltözésben, gyorsan azon kaptam magam, hogy nem tudok mit kezdeni az irgalmatlan mennyiségű helyet foglaló kazettáimmal. Az albérletem szóba se jöhetett, és mivel a szüleim is egy nagy lakásból két kisebbe költöztek szét, esélyem sem volt hozzájuk szállítani a kazettáimat.
Máig jól emlékszem arra az estére, amikor fekete zsákokba pakoltam a videokazettáimat, és hosszasan hordtam őket a negyedikről a kukába, és a könnyeim mellett az eső is zuhogott.
Azt hittem, az élmény hatására soha többé nem gyűjtök majd semmit, erre most itt vagyok egy ezer DVD-vel és úgy hatszáz Blu-ray lemezzel teletömött lakásban…
(Csaba)
Régebben sok lakásban megszokott látvány volt a VHS kazettáktól roskadozó polc (Fotó: Tumblr)
Egy gyűjtőnek minden egyes darabtól fáj az elválás
Sajnos már jártam úgy, hogy éppen egy nem túl jól fizető állást sikerült kifognom, így minden hónapban bajban voltam a pénzem beosztásával, ha pedig valami extrát szerettem volna (legyen szó egy filmről, videojátékról, vagy csak egy könyvről), akkor valamit el kellett adnom. Mivel 2002 óta gyűjtöm a DVD-ket, 2009-re már egy nagyjából 1200-1500 darabos kollekciót hoztam össze. Csak érdekesnek talált kiadásokat szereztem be, amikre igényt is tartottam, valóban elég rosszul érintett, de nem egyszer jutottam arra, hogy a kevésbé fontos példányokat meghirdessem és eladjam. Ilyenkor vérzik az ember szíve, a kényszer komoly veszteséget tud okozni, ám öröm az ürömben, hogy azért ha jobban megy az ember sora, a legtöbb ilyen kiesést pótolni tudja, hacsak nem lett közben igazi ritkaság az eladott kiadvány.
Mind a mai napig rettegek attól, hogy valami számomra kedves darabtól egyszer megint meg kell majd válnom.
Például egy totális formátumváltásnál, lásd mondjuk a VHS leváltását az egyébként sokkal jobb lemezes adathordozókra (hozzáteszem, szerintem már nem sok ilyen lesz, ha egyáltalán marad még fizikai formátum). Igen, rengeteg videokazettám volt, és nem, nem akarok róla beszélni…
(Gábor)
Így használódnak el a cuccaidVHS és magnókazetta szalag A mágnesszalag nemcsak a korral, hanem a lejátszások számával is elkopik lassanként. Leginkább a gyártott szalag minőségétől függ, hogy egy kazetta meddig bírja, de a gyártók szerint nagyjából harminc év van bennük. A VHS kazetták gyártását tavaly állították le végleg. CD-k és DVD-k A gyártók szerint egy CD-R vagy egy DVD-R lemez optimális körülmények (nagyjából 25 Celsius fok és alacsony páratartalom) mellett tartva akár 80-100 évig is használható marad, de ez egy elég optimista hozzáállás. A független vizsgálatok inkább a 25-30 éves élettartamot tartják reálisnak, ami nagyban függ a lemez minőségétől is. Az újraírható lemezek tartóssága kb. feleannyi, mint az egyszer írhatóké. A műsoros/eredeti lemezek jellemzően tovább bírják, mint a házilag írt változatok. Bakelit A legtartósabb analóg technológiának tartják, melynek a legfőbb ellensége nem a kor, hanem a por és a karcolás. Ha a gyári tokjában, megfelelő körülmények közt tároljuk és csak ritkán hallgatjuk meg, egy bakelitlemez akár több száz évig is lejátszható maradhat. Blu-ray Egy blu-ray lemez a gyártók szerint 100-150 évig marad használható. |
A gyerekek kiszorítottak a házimozi barlangomból
A több 100 videokazettám az évek során azokra a filmekre redukálódott, amik anno DVD-n nem voltak beszerezhetők, majd ahogy elköltöztem otthonról, a szüleim megszentségtelenítették azokat is. Vagy kidobták vagy pedig felvettek rá valami szörnyedelmet a tévéből. Angliában élve újra belekezdtem a gyűjtögető életmódba DVD-k terén és lassan átcsempésztem az összes DVD-met otthonról is. A lemezeim száma messze meghaladta az ezret, amikor megvettem az első Blu-ray lejatszót, amihez azonnal megvettem A sötét lovagot is. Azóta DVD-t nem is néztem, és a gyerekek kiszorítottak a házimozi barlangomból, úgyhogy a DVD-k a garázsban landoltak bedobozolva. Meg néha visszasírom azt a formátumot az egyszerűsége miatt, de az 50 inches tévén borzasztó képminőséget produkálnak. Most lehet olyan 200 blu-ray a gyűjteményemben, és egy 2 terabyte-os merevlemez, amin folyton frissítem a filmeket torrent oldalakról.
(Tomi)
Megvettem a DVD-ket csupán azért, hogy birtokoljam
Amire rádöbbentem most a majd 300 DVD-től való megváláskor (elajándékoztam őket), hogy mennyi DVD-t megvettem csupán azért, hogy birtokoljam.
Megvettem, feltettem a polcra, és nem néztem meg egyszer sem
(persze olyanokról beszélek, amiket amúgy már láttam előtte.) Kellettek a filmtörténeti klasszikusok, mert az olyan menő, ha megvan a Nagy zabálás vagy a Peeping Tom… Vettem sokat azért is, mert olcsó volt, a hülyének is megérte. Aztán eltelt pár év, és most már csak a hely- és porfogót láttam bennük, amire csomó pénzt elköltöttem. Na de a nagy szanálás közepette legalább előkerült A héber pöröly című csoda, azt alig várom, hogy végre megnézzem.
(Judit)
Sok fiatal pedig már azt sem tudja, mi ez… (Fotó: Wikipedia)
Rájött, hogy a rock és a pop az ördög zenéje
25 évvel ezelőtt, még tinédzserként volt egy haverom, aki 12 évvel idősebb volt nálam. A mostani zenei ismereteim alapjait jelentős részben neki köszönhetem, rengeteg előadót ismertetett meg velem, sok lemezt és kazettát adott kölcsön. Egy alkalommal utaztam vele Budapestre egy koncertre; éjszaka mentünk vissza, a postavonattal, és már világos volt, amikor hajnalban hazaértünk. Ő egy-két óra alvás után ment dolgozni, aztán este pedig, ahelyett, hogy hazament volna pihenni, bevállalt egy szülinapi meghívást egy közeli kisvárosban. Felszállt a vonatra, ami már majdhogynem elhagyta az állomást, amikor ő rájött, hogy rossz szerelvényre szállt. Úgy döntött, hogy leugrik a lépcsőről (sajnos nem volt józan), és hogy még tetőzze a hülyeséget, menetiránynak ellentétesen ugrott. Kórházba került, és egy darabig gond volt a hallásával, ráadásul először a családját sem ismerte fel. Aztán szép lassan rendbe jött, de egy pár ismerős szerint az ugrás elindított benne valamit. Pár hónappal később elment egy vallási táborba, ahol lényegében átmosták az agyát.
Előtte is vallásos volt, de attól függetlenül szerette a könnyűzenét, a táborban viszont azt verték a fejébe, hogy a pop- meg a rockzene az ördög találmánya. Ennek következtében kiszórta a több száz darabból álló vinylgyűjteményét, a kazettákat pedig letörölte
(a mai napig emlékszem arra a műsoros Mötley Crüe válogatásra, amire Bach-szonátákat vett fel). Sokkal jobban járt volna, ha a lemezeit pénzzé teszi, hiszen nem élt túl jó körülmények között, de azt vallotta, hogy ha eladja őket, akkor mást mérgezett volna meg a Sátán. Az eset után nem sokkal meg is szakadt a kapcsolatunk, és ezután már csak nagyon ritkán láttuk egymást. Legutóbb talán öt éve futottunk össze, és az volt az érdekes, hogy a régi kedvenc zenészeiről, együtteseiről érdeklődött. Nem tért vissza a rock and rollhoz, és még mindig nagyon vallásos volt, viszont úgy tűnt, mintha hiányoznának neki a régi kedvencek.
(Steve)
Baleseti halál
A foci EB döntőjének éjszakáján történt. Békésen aludtunk, és valamikor hajnalban arra keltünk, hogy víz csordogál a nappalinkban. A légkondinak az egyik csöve kiszakadt, s elkezdett a víz ráfolyni a fali polcra. Ez mentette meg szerintem a tévét, meg az ezernyi vezetéket, hát meg minket, hogy nem lett tűz, ki tudja, mi lehetett volna. Mindenesetre a lemezeim bánták, mert
a víz szépen, komótosan végigfolyt a polcokon, és pár óra alatt rengeteg DVD és BD borítóját áztatta szét, de jó sok lemez is foltos lett, vagyis használhatatlanná vált.
Reggel gyorsan szétpakoltunk, amennyire tudtunk, aztán amikor meló után hazamentem, szinte sírtam, miközben egyenként elpakoltam, és hajszárítóval a kezemben szárítgattam őket. Nem volt kellemes, ahogy mondjuk A sötét lovag szétmállott a kezemben…
(Gellért)
Kiraktam a videokazikat a konténer mellé, másnap kopogtattak
Sokáig töprengtem hogy mihez kezdjek a sok százas VHS-gyűjteményemmel. Nehéz megszabadulni tőlük, mert az ember látja benne azt a sokévi melót. Nem volt gond a tárolással mert anyáméknál elfért a szobámban, míg én Norvégiában vagyok.
Oda is akartam ajándékozni valakinek egyben az egészet, és azon is gondolkodtam, hogy odaajándékozzam valami szervezetnek, de senkinek nem kellett…
Aztán egy napon megelégeltem, kiraktam a faluban a konténer mellé zsákokban egy részét. Másnap egy család a faluból bekopog anyámékhoz, hogy elvihetik-e a szeméttároló mellé kipakolt zsákokat. Összeszedtem az összeset a szobámból, zsákokba raktam, és megkapták hozzá a videomagnót is. Öröm volt és boldogság.
(Krisztián)
Ma már legfeljebb mutatóba maradt itt-ott, esetleg kreatív módon újrahasznosítva (Fotó: Tumblr)
Hülye vagy? Ki ne dobd!“Hanglemezt nem dobunk ki, hanem óvjuk és feltesszük a lejátszóra. CD lemezt dettó. A kazettáim dobozokban. A DVD-k hajtogatós tokban, papír, műanyag a szelektívben (így huszadannyi helyet foglal). VHS-ből a Beavis and Buttheadet megtartottam, mert sosem adták ki zenékkel az epizódokat a hülye jogdíjak miatt. Egyébként meg TORRENT és SPOTIFY!” (Tamás) |
Hogyan dobhatnám ki a Szerelemre hangolvát?
Képtelen vagyok a DVD gyűjteményemtől megválni, pedig talán egy-két DVD-t vettem elő belőle az elmúlt években, azokat is csak azért, hogy kölcsönadjam a nagymamámnak…Annyit megtettem, hogy a polcról elpakoltam őket egy szekrénybe, szóval már nem is látom őket – oké, párat elől hagytam. Érzem én, hogy hülye vagyok, de most tényleg, hogyan dobhatnám ki a Szerelemre hangolvát?
Minden egyes alkalommal, amikor kinyitom a szekrényt, próbálok félrenézni.
Egyszer ráveszem magam, hogy eltüntessem őket onnan, de tényleg nincs szívem még kidobni…
(Eszter)
Pac-Man coffee table made out of VHS tapes. pic.twitter.com/YbbqKm49pn
— Rare Horror (@RareHorror) January 5, 2016
Olyan szép emlékek kötnek hozzájuk…
Bevallom őszintén, nekem nem sikerül megválnom a gyűjteményemtől, gyermeki ragaszkodással kötődöm a Guns N’ Roses, Aerosmith, U2, Lenny Kravitz, Nirvana, Depeche Mode, Prince, Barbara Streisand, Pavarotti, David Bowie magnókazettáimhoz, a CD-khez és bakelitekhez. Néhány közülük már annyira gáz állapotban van, hogy a recsegés-ropogás élvezhetetlenné teszi a hallgatást (vagyis nem is hallgatom őket), de megválni tőlük mégsem tudok. Olyan szép emlékek, emberek, érzelmi hullámvasutak, mélypontok és fejezetek kötődnek hozzájuk, amikre mindig emlékezni szeretnék. Soha nem válok meg tőlük, ez biztos.
(Czv)
