Szabadidő

90 éve született Dargay Attila, a Vuk és a Szaffi rendezője

Dargay Attila díszletfestőként kezdte a szakmát, neve azonban olyan legendás rajzfilmektől vált halhatatlanná, mint A Vili, a veréb, Az erdő kapitánya és a Gusztáv rajzfilmsorozat.

Dargay Attila 1927. június 20-án született Mezőnyéken, diplomáját a Képzőművészeti Főiskolán szerezte 1948-ban. Két évvel később a Nemzeti Színházban kezdett dolgozni díszletfestőként, emellett már a rajzfilmgyártással kapcsolatos gyakornoki feladatokat is kapott.

MTI Fotó: Honéczy Barnabás
Fotó: MTI/Honéczy Barnabás

Eleinte képregényeket rajzolt, az általa rajzolt Kajla nevű kutya a Pajtás magazinban jelent meg, és annyira népszerű lett, hogy a még saját csokija is lett, a sokak által szeretve gyűlölt Kajla nugát formájában. De dolgozott emellett a Dörmögő Dömötörnek is, rajzfilmes rendezőként pedig 1957-ben kezdett el tevékenykedni.

Dargay Attila egyik első alkotása Kajla kutya volt (Fotó: Tumblr)
Dargay Attila egyik első alkotása Kajla kutya volt (Fotó: Tumblr)

Gusztáv, akit át kellett nevezni

Egyik leghíresebb alkotása az 1964 és 1968 között futó Gusztáv rajzfilmsorozat, amit külföldön is bemutattak. Ezzel kapcsolatban érdekesség, hogy Csehszlovákiában Oskar címen adták a tévében, nehogy azt gondolja bárki, hogy a rajzfilm Gustáv Husák csehszlovák elnököt figurázza ki. De Dargay Attila olyan, szintén rendkívül népszerű rajzfilm-, és bábsorozatokat is rendezett, mint A legkisebb ugrifüles, Pom Pom meséi vagy A nagy ho-ho-horgász.

Lúdas Matyi

Egész estés rajzfilmmel először 1976-ban jelentkezett: ez volt a Lúdas Matyi, amelyen olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Romhányi József költő és Nepp József, aki Dargay szinte összes nagyobb rajzfilmjének forgatókönyvét írta. A Lúdas Matyi-hoz egyébként olyan színészek adták a hangjukat, mint Kern András, Csákányi László, Agárdy Gábor, Raksányi Gellért, Gobbi Hilda, Zenthe Ferenc, Feleki Kamill és Mécs Károly.

Jelenet a Lúdas Matyiból (Fotó: sulinet.hu)
Jelenet a Lúdas Matyiból (Fotó: sulinet.hu)

Vuk, a kis róka, aki kijutott Amerikába is

1981-ben készült el a Vuk, amit még az Egyesült Államokban is bemutattak: a Fekete István regényéből készült rajzfilmet 1987-ben The Little Fox címen adták ki az USÁ-ban, videokazettán. A rajzfilm megjelenését követően, szintén 1981-ben kiadták a főcímdalt tartalmazó kislemezt, amelyet Wolf Kati énekelt, 7 éves korában. A Vuk népszerűségét jól mutatja, hogy dalból platinalemez lett.

Szaffit Jókai Mórnak köszönjük

A következő “nagy dobás” az 1984-es Szaffi volt, ami Jókai Mór A cigánybáró című művének első fejezetét dolgozza fel. A forgatókönyvön ezúttal is közreműködött Romhányi József és Nepp József. A Szaffihoz is a magyar színművészet színe-java adta a hangját: Kern András, Pogány Judit, Gobbi Hilda, Bárdy György és Zenthe Ferenc mellett Hernádi Judit, Csákányi László és Gálvölgyi János is megszólal a különböző figurák bőrébe bújva. A Vukhoz hasonlóan a Szaffit is bemutatták külföldön, angol és német nyelven is. 

Az erdő kapitánya 1988-ban érkezett a magyar mozikba, és egy csapásra egy generáció kedvence lett. Az erdei rendőrőrs életét bemutató rajzfilm figuráinak többek között Csákányi László, Gálvölgyi János, Székhelyi József, Mikó István, Tábori Nóra, Harkányi Endre, Benedek Miklós és Usztics Mátyás kölcsönözte a hangját.

Kicsit kilóg a sorból az egy évvel később bemutatott Vili, a veréb, azt ugyanis Gémes József rendezte, Dargay Attila dramaturgként vett részt az alkotásban. A verébbé változó kisfiú történetét feldolgozó forgatókönyvet egyébként szintén Nepp József írta. A szereplők hangját Igaz Levente, Tolnay Klári, Székhelyi József, Esztergályos Cecília, Usztics Mátyás, Gyabronka József, Szilágyi Tibor – és még sokan mások – kölcsönözték.

Dargay Attila sokat dolgozott együtt feleségével, Henrik Irénnel, akivel 1957-ben házasodtak össze. Henrik Irén animációs operatőrként dolgozott, rengeteg filmen dolgoztak együtt. Dargayt 1968-ban Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 2007-ben pedig Budapest díszpolgárává választották. 2009. október 20-án, 83 éves korában hunyt el. Születésének 85. évfordulójára a Magyar Posta díszborítékot adott ki, amelyen az 1982-ben megjelent, Dargay figuráinak emléket állító bélyegsorozat is helyet kapott. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése