nlc.hu
Szabadidő
Megvan Az év szava – a bulibáró is versenyben volt

Megvan Az év szava – a bulibáró is versenyben volt

A csok lett Az év szava. Az egyik kategóriában versenyben volt Kis Grófo egyik dalának címe, a bulibáró is. Az év szavait a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda munkatársai, valamint szakmai partnereik választották ki.

A Magyar Nyelv Múzeumában jelentették be szombaton este a Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalmon Az év szavát. A csok, vagyis a családi otthonteremtési kedvezmény mozaikszava lett Az év szava. Összesen 4 kategóriában hirdettek győztest. A csokra azért esett Az év szava programba bevont szakemberek választása, mert mindenképpen pozitív kicsengésű szót kerestek. Dobogós lett a brexit és a .

Ez is érdekelhet Megnézem

 

Az év ifjúsági szava

a filterbuborék lett, amely az interneten elérhető közösségi oldalak tartalomkezelési módját jelenti. Szintén sok szavazatot kapott ebben a kategóriában az óratemető, ez olyan tevékenységet takar, amely feleslegesen sok időt igényel. Ugyancsak közkedvelt volt a szavazók körében a tavalyi riói olimpián bronzérmes magyar úszó, Kenderesi Tamás által a televízióban említett, majd az emiatt széles körben elterjedt sajtburesz is.

Az év költői szava:

a Széchenyi István egyik művében használt két szó, a tetthazafi és a szájhazafi. A “szájhazafi” olyan “pántlikás”, lármásan magyarkodó ember, akinek elmúlik a lelkesedése, ha ténylegesen tenni vagy áldozatot hozni szükséges. A “tetthazafi” ezzel szemben a hon javáért csendben, okosan, áldozatosan cselekszik. Ez a két jellemforma ma is tetten érhető.

Az antiszavak kategóriában

a párváltás nyert, amely azt jelenti, hogy adott személy folyamatosan, komoly kötődés nélküli párkapcsolatokban él, ez egyfajta értékvesztettséget is mutat. Ebben a kategóriában versenyben volt Kis Grófo egyik dalának címe, a bulibáró is

Az év szavait a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (Manyszi) munkatársai, valamint szakmai partnereik választják ki közmegegyezés alapján.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top