“Alig vártam, hogy a hosszú repülőút után újra lássam a kutyámat. Álmomban se gondoltam volna, hogy bármi baja lehet, ezért teljesen sokkolt, mikor a kezembe nyomták őt magatehetetlenül, véresen” – mesélte Er Mao 23 éves gazdája, Zuo Wei a brit Daily Mail című lapnak.
A férfi elmondta, kutyájával május 24-én utazott Sanghajból Huvanba: a fiatal mérnök ott kapott új munkát, költöznie kellett, és úgy döntött, új otthonába legjobb barátját is magával viszi. A China Eastern Airlines beleegyezett a kutya szállításába, biztosították a gazdit, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, így Er Maót a csomagtérben, a nagyobb csomagokkal együtt juttatták el Sanghajba.
Csakhogy a gyanú szerint a landolás után és az átpakolás közben a kutya kiszabadult a ketrecéből, és kétségbeesetten rohanni kezdett. A biztonsági szolgálat csak úgy tudta megfékezni a rémült állatot, hogy alaposan megkínozták. Vagyis rálőttek. Többször. Gazdája szerint Er Maót végül több mint ötvenszer lőtték meg légpuskával, ami szerinte egyértelműen állatkínzás.
Zuo Wei szavait a röntgenfelvételek is alátámasztják, melyeken többek között az is látszik, hogy lövedék fúródott Er Mao agyába és az egyik szemébe is. Több mint egy hónapot lábadozott, július 18-án pedig egy komoly műtétet végeztek rajta, hogy teljesen meggyógyuljon. A napokban először találkozhatott újra gazdájával, és érthető módon ezt a pillanatot már mindketten nagyon várták.
Olvass még többet a témában az NLCafé oldalán:
- Felfüggesztett börtönbüntetést kapott az állatkínzó
- Állatkínzás: újszülött kiskutyákat dobtak be a ruhagyűjtő konténerbe
- Állatkínzással vádolják a győri bevásárlóközpontot