nlc.hu
Szabadidő
Világrekordot futott, és imádta a tömeg a búcsúzó futósztárt

Világrekordot futott, és imádta a tömeg a búcsúzó futósztárt

A londoni Olimpiai Stadion a pályaversenyektől a mostani vb-n búcsúzó, szenegáli születésű Mo Farah miatt telt meg pénteken, és a 80 ezres tömegnek nem is kellett csalódnia.

A négyszeres olimpiai bajnok brit Mo Farah nagyszerű versenyben, rendkívüli hajrájának köszönhetően megvédte címét férfi 10 000 méteren a londoni atlétikai világbajnokság nyitónapján. A versenynap egyetlen fináléjában Farah-nak nagyon nehéz dolga volt, a kenyai és ugandai futók rögtön a rajt után élre álltak, próbálták fárasztani az Egyesült Államokban készülő sztárt, ráadásul a tempó váltakozó iramú volt, hol lassabb, hol gyorsabb kilométerek követték egymást.

Mo Farah az első 5000 méteren a mezőny második felében nyugodtan “szemlélte” az afrikaiak csapatmunkáját, a táv második felében aztán előrébb merészkedett, de bármikor próbált az élre állni, rögtön akadt valaki, aki visszavette a vezetést, és nagyobb tempóra váltott. Az élboly folyamatosan lett egyre kisebb, majd az utolsó két körben már csak hatan-heten bírták az iramot. Az utolsó 400 aztán brit szempontból ijesztően kezdődött, Farah ugyanis a kanyarban kissé megbotlott, majd a hosszú egyenesben is egyszer, ennek ellenére nem merevedett el, láthatóan frissen mozgott.

Here I come London..!! There is no place like home..!! #roadtolondon #onemomile #sirmadmo #mofarah #mudaneteam #mudanegroup

A post shared by Sir Mo Farah???????????????????????? (@gomofarah) on

Fél körrel a vége előtt már csak az olimpiai ezüstérmes kenyai Paul Tanui, honfitársa, Bedan Muchiri, illetve az ugandai Joshua Cheptegei futott együtt Farah-val, aki aztán 110 méterrel a vége előtt “talált” még egy sebességi fokozatot, és kiváló, 26:49.51 perces idővel győzött. A második helyen Cheptegei, míg a harmadikon Tanui ért célba.

  • A fináléról mindent elmond, hogy Farah a világ idei legjobbjával nyert, összesen heten futottak 27 percen belül, az eddigi ranglistavezető eredménynél (27:08.26 p) pedig kilencen voltak gyorsabbak.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top