Szabadidő

Százéves, föld alatti postavonalat nyitnak meg a közönség előtt

Évek óta nem használják, most viszont megnyitják London föld alatti postavonalának egy részét a közönség előtt. A mintegy 20 méterrel a felszín alatt kialakított 10,2 kilométeres vonalon 2003-ig szállítottak napi 22 órában leveleket és postai küldeményeket.

A vonalat 1915-ben kezdték el építeni, hogy összekössék a brit főváros keleti és nyugati oldalán található küldeményszétválogató postahivatalokat. Az alagútban közlekedő postavonat szeptember 4-től a Clerkenwell negyedben található új Postamúzeum részeként lesz látogatható. Adrian Steel, a múzeum igazgatója elmondta, hogy a föld alatti vonatra azért volt szükség a múlt század elején, mert a posta csak állandó késésben tudta kézbesíteni a leveleket a felszíni forgalmi torlódások miatt.

Százéves földalatti postavonalat nyitnak meg a közönség előtt

A látogatók a régi vonal egy szakaszának beutazása mellett egy kiállítótérré átalakított szerelőállomást is bejárhatnak. Az igazgató szerint az egyik legnehezebb feladat az volt, hogy módot találjanak arra, miként lehet embereket utaztatni kényelmesen és veszély nélkül a szűk járatokban, amelyeket egyáltalán nem erre terveztek.

A posta működésének megkönnyítése mellett a vonal hasznosnak bizonyult az első és második világháború alatt is. Az első világháború kirobbanásakor leállították az építését, és a járatokat értékes műkincsek tárolására használták. Ugyancsak sokat tett a postavonat azért, hogy ne akadozzon a postai ellátás a második világháborús bombázások alatt.

The Postal Museum Opening July 2017 from The Postal Museum on Vimeo.

Különlegessé teszi a postavonatot az is, hogy a többi londoni metróvonaltól eltérően itt egyáltalán nem lehet patkányokkal találkozni. “Ez egy rágcsálómentes állomás, ami szokatlan London alatt” – jegyezte meg Adrian Steel, aki szerint “mivel nem szállítottak embereket a vonaton, nem akadt élelem sem az egerek és patkányok számára“.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése