Szabadidő

Feltűnt, hogy ezeket a Trónok harca-szereplőket lecserélték a sorozat alatt?

Persze a kedvenc szereplőink már hét évad óta velünk vannak, de talán fel sem tűnt, hogy néhány fontos mellékszereplőt út közben lecseréltek.

Jon Snow, Sansa, Cersei, Tyrion, Daenerys és a többiek sorsáért már az első évad óta aggódhatunk, de mi a helyzet azokkal, akiket más színészek bőrében ismertünk meg a korábbi évadokban? Feltűnt egyáltalán a változás? Mutatjuk, kikről van szó:

Daario Naharist a 4. évadtól cserélték le a holland Michiel Huismanra, és milyen jól tették…!

Nincs hivatalos álláspont a csere okáról, de annyi biztos, hogy Beric Dondarriont az első évadban még David Michael alakította, később már Richard Dormer tűnt fel a szerepben.

A háromszemű holló is új külsőt kapott: az ötödik évadban az Oscar-díjra is jelölt Max von Sydow kapta meg a szerepet.

Tommen Baratheont a fontosabb szerephez idősebb színészre kellett cserélni, így jött a képbe Dean-Charles Chapman.

A hatodik évadtól egy szlovák színész, Vlagyimir Furdik játssza a retteget Éj Királyt.

Cersei egyetlen lányát, Myrcellát is lecserélték, ugyanazért, mint Tomment – érettebb és tapasztaltabb színész kellett a szerephez.

A robusztus Hegyet hárman is alakították már: Conan Stevens, Ian White, majd Hafþór Júlíus Björnsson.

Olvass még többet a Trónok harcáról az NLCafén:

BrightSide

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése