Augusztus utolsó hétvégéjén adott otthont az A38 az első Floating Boutik nevű rendezvények. Az ötletgazda és fő szervező egy londoni születésű vegyészből lett DJ, aki nemrég tette át székhelyét hazánkba. Dr. Alick Sethivel a hazai és a külföldi oktatás közti különbségekről, zenéről és természetesen a Floating Boutikról beszélgettünk.
„Azt látom, hogy sokan lemondanak a döntési szabadságukról” (Fotó: Andersen Dávid)
„Az életemben szinte minden összefügg, valamilyen módon” – mondta Dr. Alick Sethi, aki budapesti lakásán fogadott minket. „A londoni Imperial College-ban kémiát tanultam, minden ezzel kezdődött. A brit egyetemeken igyekeznek a diákokat arra sarkallni, hogy sportoljanak, csatlakozzanak a számtalan egyetemi klub valamelyikéhez, vagy találjanak ki maguknak valamilyen hobbit. Nekünk is azt mondták: gondoljatok bele, a ti évfolyamotokból 150 ember fog kikerülni, akik ugyanazt csinálják, szóval valahogyan meg kell magatokat különböztetni a többiektől. De ez többről szól, arról, hogy ismerjünk meg új embereket, tágítsuk a látókörünket, és ne ragadjunk le egyetlen területnél.”
Alick az egyetemi rádióban találta meg az érdeklődésének megfelelő területet. Az Imperial College magyar fogalmak szerint főleg műszaki irányultságú egyetem, ezért a mérnökhallgatók teljesen működőképes rádióállomást hoztak létre a kampuszon.
„Imádom az elektronikus zenét, ezért egy ilyen műsort kezdtem el csinálni” – mondta a DJ-ként és rádiós műsorvezetőként ismertté vált vegyész. „Két éven át csináltam az egyetemen, aztán megkeresett a Student Broadcast Network nevű, azóta sajnos már megszűnt országos adó, hogy szívesen átvennék a műsoromat. Innentől kezdtek felpörögni a dolgok. A műsornak köszönhetően találkozhattam a zenei hőseimmel, akikkel interjúkat készítettem. Jeff Mills, Richie Hawtin, de az akkor még a pályájuk elején járó Thievery Corporation is megfordult nálam. Velük egyébként még az egyetemi stúdióban csináltam interjút, néhány hete pedig találkoztam velük, amikor felléptek a Budapest Parkban. Vicces volt, mert emlékeztek az estre, mondták is, hogy azt a stúdiót nehéz lenne elfelejteni, mert igazi egyetemista légkör volt, szétdobált sörösdobozokkal és a többivel.”
Alick kétórás műsora minden héten jelentkezett, ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy két teljes munkaidős állásban dolgozott, hogy megéljen az egyre dráguló Londonban.
„Nagyon intenzív időszaka volt ez az életemnek, nem hiszem, hogy most tudnám ugyanígy csinálni – jegyezte meg a Floating Boutik alapítója. – De akkor valahogy megoldottam, egy idő után pedig azt mondtam magamnak: ha már 5 évig dolgoztam a PhD-ért, ideje befejeznem. Igaz, már akkor is tudtam, hogy nem akarok kutatóként elhelyezkedni. Félreértés ne essék, imádtam a kémiát, szerintem a legkreatívabb dolgok egyike. Elvégre 22 éves koromban különböző molekulákat, vegyületeket tervezhettem, aztán odamentem a főnökömhöz, hogy itt van ez az új molekula, ami szabad szemmel nem látható, ha pedig neki is tetszett, megkaptam azokat az – egyébként igen drága – eszközöket és anyagokat, amikre szükségem volt. Ezt csodálatosnak találtam. Nagyon büszke vagyok a PhD-mre, mert igazán kemény munka eredménye. De egyre inkább úgy éreztem, hogy abban vagyok igazán jó, hogy érthetően elmagyarázzak másoknak viszonylag bonyolult dolgokat, ezért a tudományos újságírás kezdett érdekelni. Végül döntenem kellett, hogy ezt választom, vagy a zenét. Szoros volt, de végül a zene győzött.”
Alick „heuréka-pillanata” akkor jött el, amikor ráébredtt, hogy a tévés-rádiós műsorokban a zene a közös kapocs, ami nem csak úgy ott terem a műsorok aláfestéseként, hanem azt valaki felfedezi, licenceli, kezeli a jogdíjakat, és így tovább. Ezért zenei hangmérnökként kezdett tevékenykedni, bár a magyar kifejezés nem fedi tökéletesen az angol music supervisor kifejezést.
„Azért vágtam bele, mert ismertem jó pár független, underground zenészt, kisebb kiadókat, de olyanokat is, akiket egyik menedzser sem igazolt le – magyarázta a szakma lényegét. – Mindenkinek jó volt, mert a kezdő vagy underground zenekarok ismertséghez és némi pénzhez jutottak, a reklámcégek pedig olcsóbban kapták a zenéket, mint ha ismert előadók jogdíjait kellett volna kifizetniük. Korábban Erasmus-ösztöndíjas voltam, ezért csomó barátom van Európa-szerte. Rajtuk keresztül jutottam el különböző országok reklámügynökségeihez, azóta pedig egyre több országban lettek kapcsolataim. Persze, sok mindent kellett tanulnom menet közben, de ez sosem aggasztott, mivel éppen ez a hozzáállás az, amit az egyetemen elsajátítottam, hogy tágítanunk kell a saját határainkat és új dolgokba kell belevágnunk ahhoz, hogy fejlődhessünk. Emlékszem, az egyetemi éveim alatt egy darabig éltem Franciaországban, és az ottani barátaimmal sokat beszélgettünk, akiknek mondtam, hogy akár az sem elképzelhetetlen, hogy a londoni Cityben kezdjek dolgozni, akár egy banknál. Mire ők megkérdezték, hogy jó, de akkor mi értelme volt annak, hogy kémiát hallgattam az egyetemen. Szerintem pedig pont ez a lényeg, hogy olyan eszközöket, olyan gondolkodásmódot kaptam, amikkel problémákat tudok megoldani, innentől pedig mindegy, hogy vegyületekkel foglalkoztam előtte. De ilyen a világlátásom: bármibe is vágok, olyan emberekkel próbálok együtt dolgozni, akik hasonlóan gondolkodnak.”
A Floating Boutik gyökerei Londonig érnek
Alick így élte az életét, house és techno DJ-ként azonban rájött, hogy az általa kedvelt és játszott zenék egyfajta közönségnek szólnak, ennek ellenére szívesen közelebb hozta volna ezt a világot másokhoz is.
„Feltettem magamnak a kérdést, hogyan tudnám megmutatni az efféle zenék valódi lelkét ezeknek az embereknek – mondta az egykori rádiós. – Sok művésszel, grafikussal megismerkedtem a rádiózás alatt, akikkel egy helyi, kézműves piac mellett lévő The Spitz nevű helyiségben gyűltünk össze, ami nagyjából akkora volt, mint az A38. Itt született a Magic Loungeabout: egy vasárnap odamentünk, és kidekoráltuk a helyet, ledobtunk pár babzsákot meg hatalmas párnát és arra bátorítottuk a betérőket, hogy ismerkedjenek, beszélgessenek, ne csak a saját társaságukkal ücsörögjenek. Akkor éreztem először, hogy mennyire jó teljesen különféle embereknek zenélni. Persze nem csak technót játszottam, hanem mindenfélét, ami épp illett a hangulathoz. Ez adta a Floating Boutik ötletét is.”
Alick Sethi DJ-zik az első Floating Boutik során (Fotó: sinco.hu)
Persze ehhez először Budapestre kellett költözni, Alick Sethi azonban nem olyan ember, akit ne inspirálna egy ilyen lehetőség, még úgy is, hogy szó szerint összesen két embert ismert az egész országban. Három évvel ezelőtt ezért vett egy nagy levegőt, és belevágott.
„Valójában csak két embert ismertem Magyarországról, az egyikükkel dolgoztam korábban, de már jó ideje nem találkoztunk – emlékezett vissza a sorsfordító döntésre. – A másikkal egyszer egy buliban iszogattunk, megvolt a száma is, de sok évvel azelőtt történt. Akkor már egy ideje gondolkodtam a költözésen, mert London nem túl jó irányba változott: az ingatlanárak nagyon felmentek, noha sokat csak befektetési céllal megvesznek, aztán ott áll üresen. Viszont ennek következtében eltűntek azok a kis helyek, amik a kulturális sokszínűséget adták, így a város ma már nem olyan, mint ahol felnőttem. Ezért körülnéztem, hogy hova mehetnék, majd elindultam megnézni a lehetséges jelölteket. Pár város után megérkeztem Budapestre, és teljesen beleszerettem a városba. Bár még két másik helyet is meg akartam nézni, de inkább lemondtam a repülőjegyeimet és egy egész hetet eltöltöttem itt. Aztán idejöttem. Ez három éve volt. Azóta megismerkedtem a The MOOG együttes egykori tagjával, Szabó „Tonyó” Tamással, és vele hoztuk létre a Central Publishing zenei kiadót, amelynek a magyar indie együttesek külföldi befuttatása a célja.”
A DJ-zés addigra afféle hobbivá vált Alick életében, amíg el nem látogatott pár jellegzetes magyar helyre, mint a Gozsdu-udvar, a Szimpla-kert, vagy épp a WAMP művészpiac. A zenélés pedig szépen lassan visszaúszott az életébe, fellépett az azóta bezárt, de szerencsére újra megnyitott Aurórában vagy épp a Bánki-tó fesztiválon, de úgy érezte, ezek a helyek nem nyújtanak neki olyan lehetőségeket, mint amilyeneket korábban megszeretett.
A Floating Boutik nem egyszerű művészpiac, hanem kulturális közeg, ahol a különböző érdeklődésű emberek egymásra találhatnak (Fotó: sinco.hu)
„Pár ismerősöm említette, hogy nézzek meg olyan helyeket, mint például az A38, de legyen valami koncepcióm, ami alapján el lehetne indulni – mondta Alick. – Eszembe jutott a Magic Loungeabout, de eleinte nem terveztem piacot csinálni, csak egy hasonló helyet. Az A38-asok viszont azt mondták, ha a piacot is meg tudnám csinálni, csomó ember jönne. Találkoztam pár fantasztikus emberrel, akik nagyon sokat segítettek. Nekik, Hoffmann Petrának, Gyimóti Ritának, Solti Alexandrának és Leveleki Reginának rendkívül hálás vagyok a támogatásukért, végig velem voltak, nélkülük nem sikerült volna.”
Alick úgy vágott bele a Floating Boutik megszervezésébe, hogy semmiféle korábbi tapasztalata nem volt ezzel kapcsolatban, de a feljebb már részletezett gondolkodásmódnak köszönhetően nem rettent vissza a kihívástól.
A szervezők igyekeztek olyan alkotókat meghívni, akik valami újat hoznak (Fotó: sinco.hu)
„Eredetileg júliusban akartuk megrendezni, de akkor nagyon rövid lett volna az időnk, mert július elején kaptunk zöld lámpát az A38-tól – mesélte a polihisztor DJ. – Aztán augusztusban volt két opciónk, a Sziget ideje alatt, illetve egy másik alkalom augusztus végén. Az utóbbira voksoltunk, aztán megkezdődött a munka. Mindenki különféle feladatokat csinált meg, ráadásul mindezt úgy, hogy sokan szabadságon voltak, így a kommunikáció nem volt mindig gördülékeny. De végül nagyon jól sikerült. Függőkertet csináltunk az A38-on, amitől a helyiek el voltak ájulva, mert ahhoz voltak hozzászokva, hogy jön egy DJ, zenél, aztán megy is. De ennél többet akartunk: olyan légkört, olyan helyet, ahol tényleg jól érzik magukat az emberek, ahol egy építész beszélget egy táncossal, vagy egy grafikus egy zenésszel, mert ezekből izgalmas dolgok jöhetnek ki. Illetve a piac részét is olyanra akartuk megcsinálni, ahol lehet, akár csak nézelődni is, viszont utána le tudsz ülni, hallgatni a zenét, inni valamit és átgondolni, hogy nem akarod-e mégiscsak megvenni azt a dolgot, amin megakadt a szemed. Végül minden nagyon jól sikerült. Bár nem is voltak meghirdetett koncertjeink, a déli kapunyitás után folyamatosan jöttek az emberek, több százan ott voltak. Egyszóval nagyon sikeres lett, de ez még csak egy teszt volt, amiből sokat tanultunk.”
Magyarokról, külföldi szemmel
Már a fentiekből is kiderül, hogy az egyébként indiai származású, londoni születésű Alick Sethi mennyire más kultúrában nőtt fel, mint amit Magyarországon megszoktunk. Ezért különösen érdekes, hogy számára milyen arcát mutatja fogadott hazája, főleg, ha olyan dolgokkal kell megküzdenie egy rendezvény szervezése során, amit a legtöbb magyar túl jól ismer.
„Ami feltűnt, hogy többet kellett győzködnöm, biztatnom az embereket, mint Londonban – mesélt tapasztalatairól. – Mindenki fél attól, hogy valami nem fog működni, és ilyenkor mindenki összehúzza magát, még azok is, akik elsőre nagyon magabiztosnak tűnnek. De ez érthető, mindannyian ugyanúgy emberek vagyunk, a félelmeinkkel, a kétségeinkkel, csak mindenki máshonnan indul. Viszont mindenkinek megvan a szabadsága, hogy döntéseket hozzon, amiért felelős. Itt viszont azt látom, hogy sokan lemondanak erről a szabadságról. Amikor valaki azt mondja, hogy á, ez úgysem fog működni, akkor nem biztosak ebben, csupán találni akarnak egy kifogást saját maguknak. Viszont, ami ennél rosszabbul érintett, az az irigység, amit itt tapasztaltam. Nehezen dolgoztam fel, hogy ha valaki itt csinál valamit, és találkozik mással, aki hasonlóban érdekelt, akkor az átlagnál gyakrabban fordul elő, hogy emberek megpróbálnak keresztbe tenni a másiknak. Azzal kellett szembesülnöm, hogy emberek, akiket nem is ismerek, mindenféle furcsa dolgot mondanak rólam a hátam mögött, Ezt nagyon nehéz volt feldolgoznom.”
Alick Sethi tervei szerint a Floating Boutik akár havonta jelentkezne (Fotó: sinco.hu)
Alick ennek ellenére rendületlenül imádja Budapestet és Magyarországot, a Floating Boutik sikere után pedig megújult lelkesedéssel tekint a jövőbe.
„Nem úgy gondolok rá, mintha ez egy lenne a projektjeim közül – hangsúlyozta. – Szeretném, ha kialakulna egy mindenféle hátterű emberekből álló kollektíva, akik akár havonta találkoznak hasonló körülmények között. Szeretném látni, hogy egyre többen jönnek és érdeklődnek, de a szervezésből csak annyihoz ragaszkodnék, hogy a zenéről vagy a DJ-kről én gondoskodhassak. Ezen felül csak annyi a vágyam, hogy az emberek átérezzék a légkört. Boldogan dolgozom bárkivel, akinek ez ad valamit, és akivel közösen építkezhetünk, és haladhatunk előre. Ez nem rólam szól, ez nálam nagyobb dolog. Persze, idővel azt sem bánnám, ha pénzt is látnánk belőle, de csak úgy, ha nem veszti el a „lelkét”. Abban biztos vagyok, hogy mindenképpen folytatni szeretném, mert nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk. Annak is nagyon örülök, hogy egy csomó olyan tehetséges embernek tudtunk lehetőséget adni, akik valóban nagyon izgalmas, érdekes dolgokkal foglalkoznak.”
A Floating Boutik tehát folytatódni fog, Alick Sethi pedig továbbra is imádja Budapestet, ahol, amikor csak teheti, biciklivel közlekedik.
„Imádok egy olyan városban élni, ahol biciklivel sok helyre el lehet jutni, van is egy jó öreg Csepelem, nagyon szeretem – mondta mosolyogva. – Tény, hogy Londonban valamivel jobban figyelnek az autósok, de lekopogom, nem történt semmi atrocitás. Egyébként azt is imádom Budapestben, hogy ha akarom, beülök egy autóba, és fél óra múlva már a természetben vagyok. Ha Londonban elindulsz bármerre, fél óra múlva még nem jutottál sehová. Az ottani tengeri herkentyűk hiányoznak egy kicsit, mert nagyon szeretek főzni, de a budapesti piacok is szuperek. Ja, és az, hogy hideg gyümölcsleveseket lehet kapni nyáron – ezzel nem tudok betelni.”
Ha kíváncsi vagy a Floating Boutik következő eseményére, szeptember 17-én, délelőtt 11-től látogass el az A38-ra!
