Szabadidő

92 évesen kaszált a lottón, ez a nyeremény már élete végéig kitart

A 92 éves Charles Svatos egy szerencsesüti sugallatára vett lottószelvényt, amellyel pár nappal később hatalmasat kaszált. A nyeremény egészen biztosan kitart majd élete végig, utazgatni akar belőle.

 A “Lucky for Life” (egy életre szerencsés) nevű lottójátékon vett részt Iowa Cityben a 92 éves férfi, miután nem sokkal korábban egy kínai étteremben vacsorázott, és a szerencsesütijében lévő cédulán az állt, hogy hamarosan kincset talál.

Ez valóban így is lett, Charles Svatos nyert a játékon, ami azt jelenti, hogy évi 25 ezer dollárt (valamivel több mint 6,5 millió forint) kap ezután az élete végéig. Svatos azonban igazán előre látó, és úgy döntött, hogy az életjáradék helyett inkább egy nagyobb összeget vesz fel azonnal, amiből utazgathat. Az idős férfi így nettó 273 ezer dollárt (közel 73 millió forintot) kap kézhez. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése