nlc.hu
Szabadidő
Természetimádó misztikus és antiszemita playboy volt a Maja, a méhecske szerzője

Természetimádó misztikus és antiszemita playboy volt a Maja, a méhecske szerzője

Ismerjétek meg Waldemar Bonselst, aki a Maja, a méhecske mellett rengeteg más könyvet is írt, és volt nő, aki felvágta miatta az ereit.

A második világháború után születetteknek először valószínűleg az eredetileg ’75 és ’76 között futó német–amerikai–japán koprodukcióban készült animesorozat jut eszükbe Majáról, minden idők talán legnépszerűbb méhecskéjéről. A szőke ízeltlábú és cuki rovarbarátai vidám, ártalmatlan kalandjait rengeteg országban vetítették Irántól Ecuadorig, Bulgáriától az Egyesült Államokig, és vetítik azóta is töretlenül. A felejthetetlen főcímdalt a rajzfilmzene csehszlovák Phil Spectora, Karel Svoboda írta, és a még mindig szívdöglesztő, agg pilseni piperkőc, Karel Gott énekelte, akinek német nyelvterületen sem azelőtt, sem azóta nem volt ekkora slágere. A méhecskedíva világra rácsodálkozó tányérszemeivel és csíkos dresszével azóta is el lehet adni bármit az óvodás rajongóknak, legyen az plüssfigura, kifestő vagy számítógépes játék, pláne, hogy némi ráncfelvarrást követően maga a főhősnő is visszatért 2012-ben egy új rajzfilmsorozattal, amely legutóbb egy indokolatlanul felbukkanó pénisznek köszönhetően ment elég nagyot a világsajtóban.

Maja és barátai (forrás: Tumblr)

Ehhez képest talán meglepő lehet, hogy a Maja, a méhecske első mozgóképes feldolgozása egy élő szereplős némafilm 1925-ből, cilinderes szöcskék helyett fenyegető tömegben rajzó, valódi méhekkel és sokszor kifejezetten nyugtalanító, kortárs zenei aláfestéssel (igaz, ezt már utólag írták hozzá). Wolfram Junghans szépiába álmodott, csodaszépen megkomponált kíméletlen méhdrámája egyszerre lebilincselő és zavarba ejtő élmény, és talán közelebb is áll az eredeti könyv szellemiségéhez, mint a későbbi adaptációk. Íme:

Merthogy a Maja, a méhecske egy meseregény, amelyet egy Waldemar Bonsels nevű, a maga idejében felkapott, ám azóta ritkán emlegetett német szerző írt még 1912-ben, az anekdota szerint fogadásból. Könyve – legalábbis az anime gyerekbiztos, lekerekített és barátságos világához mérten – kifejezetten erőszakos, militarista és rendpárti, és főként a német fiatalság honfiúi nevelését szolgálta. Ráadásul az egész még diszkréten nyakon volt öntve azzal a reakciós-újromantikus, lobogó miszticizmussal, ami az író egész életművét végigkísérte. Bár minden túlzás nélkül fantasztikus lenne elképzelni mondjuk Maja szárnysegédjét, az ügyefogyott Willyt, amint az északi és déli német kultúra harcáról tart szenvedélyes szónoklatot, melyben a romantika tiszta, romlatlan zengését állítja szembe az expresszionizmus szaggatott mondatfoszlányaival, majd levonja a következtetést, miszerint ha Berlin győz, akkor többen olvassák Németországban Balzacot, mint Goethét, legnagyobb bánatunkra ez a vonal teljesen kimaradt a rajzfilmből.

Waldemar Bonsels (fotó: Wikipedia)

Bonsels egyébként termékeny, sokoldalú szerző és izgalmas figura volt, karrierje négy évtizede alatt írt roppant sikeres, de a „mesés kelet” kliséin csak ritkán túlmutató útikönyvet indiai élményeiről, harctéri tudósításokat, lehangoló beszámolót az amerikaiak „gyökértelen, anyagias, hagyomány- és lélekvesztett” kultúrájáról, az ezoterikus, keresztény-panteista természetimádatot pedig talán a Himmelsvolk (magyarul Tündérvilág – mese virágokról, állatokról és istenekről) című művében járatta csúcsra, amelyben egy ezeréves hársfától kell megtudnunk, hogy a krisztusi szereteten keresztül vezet az út a megváltáshoz. 

Bár a Völkischer Beobachter többször is kikezdte, és a közmegegyezés szerint nem volt egyértelműen náci, az író rokonszenvezett Hitler és a Harmadik Birodalom törekvéseivel, és az is sokatmondó, hogy 1941-ben, hatvanadik születésnapján Goebbels is felköszöntötte – bár a gesztus természetesen szólhatott pusztán a népszerűségének is. Szalon-(vagy nem is annyira szalon-)antiszemitizmusa pedig több munkájában is megjelent, egyszer a „német kultúrát mérgező halálos ellenségnek” nevezte a zsidókat, máskor óvatosabban fogalmazott, és arra a megállapításra jutott, hogy a „finom német nemzeti lélek számára káros” a jelenlétük.

A magas, jó külsejű és gazdag Bonsels a mindennapi életben már korántsem volt a materializmus oly kérlelhetetlen kritikusa, mint műveiben. Az önmenedzselésben igen profinak bizonyuló író fürdött a pénzben és a népszerűségben, hálószobájában sűrűn váltották egymást a táncos- és színésznők, valamint a német művészvilág egyéb nőnemű kiválóságai. Akkora volt a túlkínálat, hogy egy közepesen ismert drezdai színésznő, miután minden igyekezete ellenére sem jutott be Bonsels lakására, egyszerűen leült a bejárati ajtó elé, és felvágta az ereit. Az író úgy kommentálta az esetet, hogy a színésznő már régóta üldözte őt a szerelemével, noha ő semmi okot nem adott erre, hiszen kétgyermekes családapa; mondjuk, ehhez azért nem árt tudni, hogy Bonsels korábban minden lelkiismeret-furdalás nélkül hagyta el feleségét és két gyermekét. Talán azért, mert nem óhajtotta, hogy isten és a kozmikus ősigazság keresése közben megzavarják őt a misztikus tündérerdőben, vagy ilyesmi.

A művész mellesleg tényleg szeretett elvonulni a világtól (ha nem is túl messzire), Benczúr Gyulától vásárolt pompás, székely kapus villája a Starnbergi-tó partján éppen ideális helyszín volt erre. A második világháború után, élete utolsó évtizedében már itt töltötte majd minden idejét. Művei ekkorra már kimentek a divatból, halála után pedig nagyjából el is felejtették, és még a Maja-rajzfilm páratlan sikere után sem igazán került vissza a köztudatba Németországban, azon kívül meg pláne.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top