„Ezek finomak és hangszerek, tessék velük így bánni!” – a Bélaműhelyben jártunk

A Bélaműhelyről nekem idősödő, svájcisapkás szakik ugranak be, akik olajfoltos ruhában nekidőlnek a bejárati ajtónak, és elszívnak egy talpast. Zenekarnévnek sem utolsó, és biztosan kellően ritka is. Bár a formációban többen zenélnek, azért a Bélaműhelyben Istué a főnök szerepe, ő az alapító és a hangszerkészítő. És most pontosan idéztem Endre szavait, de ne vessük bele magunkat a történetbe, csak úgy, in medias res, hanem kezdjük az elején.

Kertész Endre

Rimóczi István színész volt, és Kecskeméten játszott, amikor úgy döntött, hogy elkezd dobolni tanulni. Dél-amerikai ütőhangszeres technikákat sajátított el elsőként, és nagyon élvezte, annyira, hogy később már naponta  több órát is gyakorolt.

Rimóczi István

Ekkor ismerkedett meg Szőke Szabolccsal (Hólyag Cirkusz), aki bármiből képes volt hangszert készíteni. István azt érezte, hogy ehhez neki is lenne kedve, ez valami olyasmi, ami nagyon érdekli. Aztán a következő nagy egymásra találás Terebessy Tóbiással volt, aki a Medence Csoport egyik alapítója, és ketten együtt készítették azt a biciklidobot, amelyet az alábbi videóban láthattok.

A Bélaműhely idén 10 éves, a zenekar nemcsak zenél, de tart workshopokat is, István folyamatosan készít hangszereket nemcsak maguknak, de rendelésre is, szóval az idő bebizonyította, hogy igenis van létjogosultsága a zajzenének és így a formációnak is.

„Volt megrendelésünk a Vígszínháztól, és dolgoztunk a Bábszínháznak és az Operettszínháznak is, legutóbb pedig a székesfehérvári színház Leonce és Léna előadásához készítettünk hangkeltőket. A Belvárosi Színháznak a Száll a kakukk fészkére című előadásához például annyi volt a kívánalom, hogy az ablakrácsokon lehessen megszólaltatni egy bizonyos akkordot. Ha színháznak dolgozom, akkor igyekszem a legpraktikusabb megoldásokat használni, hogy ne okozzon különösebb nehézséget a színészeknek a hangszerek megszólaltatása, de ez persze nem sikerülhet mindig. Itt a falra szereltem egy műanyag csőrendszert, ami pont úgy nézett ki, mint a gázvezeték egy lakásban, azonban adott pontokon szét volt vágva, és ezek a darabok szólaltak meg a megfelelő hangokon.”

Közben István elém teszi a kerékpár hajtókarokból összeállított metalofont, amit meg tudok szólaltatni, és gyönyörű hangokat lehet belőle előcsalogatni. Bevallom, rettentően élvezem, pedig nem vagyok különösebben muzikális. Közben azt is megtudom – és már meg sem lepődöm –, hogy van járólapofon, betonvasofon, raklapofon vagy éppen bikeofon.

Te rendes dobon nem játszol? És ebből meg lehet élni?

A Bélaműhely egyik számából az idézet, de a kérdés adott: ebből meg lehet élni ?

„Hm… Ez egy ilyen újrahasznosítós zenekar, ami működik az erdő közepén is, meg egy multi parkolójában is, meg a színpadon is. Zavarba ejtő a repertoárunk: önálló koncertprogramunkban gyakran használunk elektronikus hatású (big beat, dubstep, drum and bass, jungle) alapokat, de zenei szöveteinkben fellelhetőek autentikus török, arab és dél-amerikai ritmusok is. Játszunk vajdasági, gyimesi, cigány és zsidó dalokat, feldolgozunk klasszikus és kortárs irodalmi szövegeket. Szeretünk kísérletezni, leginkább örömből zenélünk, hajt minket a lelkesedés… Lehet, hogy sokkal jobban élnénk, ha egy bizonyos stílusban utaznánk, lenne húsz megírt számunk, amit jól begyakorolnánk, és minden héten kétszer fellépnénk. Nem tudom. Egyelőre ezerféle dolgot csinálok, menedzselésre kevésbé van időm, ha hívnak minket, akkor megyünk. Imádok például gyerekekkel hangszereket csinálni, együtt bütykölni velük, és nézni a mosolyukat, amikor meghallják a hangokat, amiket ők maguk csaltak ki a hangszerből.”

A Bélaműhely Zenekar hangszereit általában István készíti, de a Hordonka megvalósításában Endre is segített. A népi motívumok, vagyis a szívek viszont teljesen véletlenül kerültek rá, ugyanis István eredetileg kör alakúra tervezte a reflexnyílásokat, de éppen elszaladt valamiért a műhelybe, és ott meglátta a barátnője rózsaszín szívecske alakú post itjét, és akkor rájött, hogy csakis ez lehet a minta.

Kertész Endre két éve zenél a Bélaműhelyben, eredetileg komolyzenész, aki csellón játszik, de bármilyen vonós hangszerrel jól boldogul.

„Amikor láttam Istvánékat a Fonóban, akkor észrevettem, hogy éppen nincs vonósuk, és rögtön ajánlkoztam, mert rajongok a zajzenéért. Emellett sok mindent csinálok, rengeteg formációban játszom, vannak rendszeres fellépéseim, és most fogják bemutatni a Radnótiban az első darabomat, amiben én vagyok a zeneszerző és a zenész is egyben. A zajzene nekem szenvedély, kihívás és hatalmas öröm, imádok improvizálni, és erre bőven adódik lehetőség. Ne gondold, hogy könnyű megszólaltatni a Hordonkát, baromi nehéz hozzáférni, szokatlan a formája, és sokkal mélyebbek a hangjai. Sőt, cipelni sem egyszerű! Egyébként fesztiválzenekar is vagyunk, fellépünk Ozorán, az Everness Fesztiválon is rendszeresen. Nekem a Bélaműhely az igazi, zsigeri zenélésről szól, ezért csinálom, és szerintem ezt szereti a közönségünk is” – meséli Endre.

“Szeretem érezni a kezem indulatát” – interjú Kemény György képzőművésszel

„Kísérletezünk zenei játékok fejlesztésével, valamint kutatjuk az emberek hangokhoz, zenéhez, hangkeltéshez való viszonyát. Ipari hulladékokból, kimustrált használati tárgyakból, hordókból, csövekből, bicikli- és számítógép-alkatrészekből, teknőből, serpenyőkből és papírdobozokból készítünk hangkeltő eszközöket. Néhány, a maga nemében egyedülálló hangszert és ugyancsak egyedülálló zenei játékot fejlesztettünk ki az elmúlt pár évben. Eszközeink készítésekor nem a tökéletes hangzás kialakítására törekszünk, hiszen arra már ott vannak a jól bevált hangszerek. Mi éppen a tökéletlen hangokból, felhangokból próbálunk erényt kovácsolni, új, számunkra is meglepő hangzásvilágot kialakítani. Koncertezés és a színházi munkák mellett workshopokat tartunk gyerekeknek és felnőtteknek, ahol zenei gyakorlatok és játékok mellett elbeszélgetünk a hangok keletkezéséről, fajtáiról, a hangokhoz és a csendhez való viszonyunkról” – ez olvasható a zenekar honlapján.

És végül azért azt is megkérdeztem, mitől lett Bélaműhely a zenekar neve. Ahogyan semmi nem készül hagyományos módon Istvánnál, így a zenekar nevét sem úgy találta ki, mint mások, vagyis nem gondolkozott hosszasan, hogy vajon mi is lenne a legjobb hangzású, teljesen egyedi és csakis rá jellemző. Az első próbatermük épületében úgy kaptak helyet, hogy Béla, az asztalosmester nem fizette rendesen a bérleti díjat, ezért a tulaj azt mondta, hogy menjetek nyugodtan próbálni a Béla műhelyébe. Aztán az első fellépés előtt kellett egy név a plakátra, és mivel a Béla műhelyében próbáltak, így lett Bélaműhely.

Koncert közben

István sokáig azt gondolta, hogy majd kitalálnak valami jobbat, de a név végül maradt. Nekünk tetszik. A zenekar 10 éves szülinapi koncertje november 21-én lesz a Trafóban, a vendég pedig a Soharóza.