Szabadidő

Történelmi pillanat: a Twitter átáll a 280 karakterre

Először 140-re, majd 280-ra emelte a Twitter a karakterkorlátot annak érdekében, hogy a tweetelők még könnyebben kifejezhessék magukat, de közben továbbra is a tömörségen és a gyorsaságon maradjon a hangsúly. A 280 karakter nagy szám, ennyibe már egy Örkény-féle egyperces is belefér.

A Twitter szeptemberben indította el azt a tesztelési folyamatot, melyben egyes felhasználók számára megnövelte 140-es karakterkorlátot. Tette ezt azért, hogy a tweetelők még könnyebben kifejezhessék magukat, továbbra is megtartva a gyorsaságot és tömörséget, vagyis azokat a tulajdonságokat, amelyektől Twitter a Twitter. Az összes adat elemzése után a Twitter úgy döntött, hogy a karakterkorlátot hivatalosan is felemeli 280 karakterre, és kiterjeszti az összes olyan nyelvre, ahol erre szükség lehet.

A múltban az angol nyelvű bejegyzések 9 százaléka érte el a karakterkorlát felső határát, vagyis a 140 karaktert. Ez a szám is alátámasztja, hogy korábban időnként kihívást okozott, ha egy-egy gondolatot egy posztba kellett tömöríteni. Ez néha be nem fejezett és el nem küldött posztokkal járt. A 280-as karakterbővítéssel ez a probléma jelentősen lecsökkent; a limitkorlátot az új rendszer tesztelőinek csupán 1 százaléka érte el. A karakterplafon ritkább elérése miatt a Twitter arra számít, hogy az emberek kevesebb időt töltenek majd a posztok szerkesztésével, és könnyebben, gyorsabban meg tudják majd fogalmazni gondolataikat.

Hogy érzékeltessük, mennyire sok is a 280 karakter, bemásolunk ide egy Örkény-novellát, amely szóközökkel is csupán 122 karakteres:

„VÁLTOZATOK

A fűre lépni tilos

tilos a fűre lépni

lépni tilos lépni

lépni lépni lépni

lépni tilos tilos

tilos tilos tilos.

Tilos.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top