A régi vagy az új Gyilkosság az Orient Expresszen a jobb? – Rendhagyó dupla kritika

Sztár sztár hátán

1974
A hetvenes évekbeli verzió legnagyobb sztárját egyértelműen a legendás 007-es ügynök, vagyis Sean Connery jelentette, aki még úgy is elvállalta a filmet, hogy karaktere nem tartozik a legizgalmasabbak közé. A sorban utána a Casablanca legendás sztárja, Ingrid Bergman következik, de ott láthatjuk a szereplők között a Psychóból Anthony Perkinst, Bogart özvegyét, Lauren Bacallt, a korszak szépségideálját, Jacqueline Bisset-t, a legendás brit színésznagyságot, John Gielgudot, a neves karakterszínészt, Martin Balsamot, valamint az akkoriban nagyon felkapott Michael Yorkot és a fiatal Vanessa Redgrave-et. A zseniális detektívet, Hercule Poirot-t Albert Finney alakította.
Oscar-díjak száma: 8

Lumet filmjének a 27 perces nagyjelenet a csúcspontja (Fotó: Tumblr)

2017

5 érdekes fotó, amit biztosan nem láttál Agatha Christie-ről

A friss verzió ugyan teli van elsőrangú színészekkel és meggyőző nevekkel, igazán nagy filmcsillagot nem igazán találhatunk benne. Johnny Depp pár évvel ezelőtt még ebbe a kategóriába tartozott volna, de a sok bukás mára már megtépázta a hírnevét. Michelle Pfeiffer ma már inkább karakterszínészként aktív, Penélope Cruz pedig az ismertsége ellenére sosem volt az a nagy nézőmágnes színésznő, kivéve persze a spanyol nyelvterületet. A szereplők korelnöke egyértelműen Judi Dench, és egész nagy fogás az új verzió részéről, hogy a Star Wars-mozik legújabb csillagát, Daisy Ridley-t is sikerült szerződtetniük a nevelőnő szerepére. A régi idők hollywoodi rosszfiúja, Willem Dafoe bármilyen filmet képes feldobni a jelenlétével, de akárhogy is nézzük, ez a szereposztás azért nincs egálban az 1974-es verzió csillagaival. Pláne, hogy Poirot szerepét Kenneth Branagh rendező önzetlenül önmagára osztotta.
Oscar-díjak száma: 2

Daisy Ridley (középen) a legnagyobb mai sztár a film szereplői közül (Fotó: YouTube)

1974 kontra 2017 – 1:0

Látvány

1974

Így keltek életre a 30-as évek a Budapest Noirban

A film elejét a stáb valóban Isztambulban forgatta, ami a hetvenes években még eléggé hasonlított a harmincas évekbeli önmagára, így az alkotóknak nem kellett megerőltetniük magukat a korabeli látványért. A téli jeleneteket a francia Alpokban vették fel, egyes snitteket pedig tényleg egy vonatban, valamint egy vonatbelsőnek megépített stúdióban rögzítették, ahonnan nagyon ritkán nézhettünk csak ki. Ennek köszönhetően a nyitányt leszámítva Sidney Lumet rendező végig klausztrofób érzetet kelt a nézőben, hiszen a vonat elé lezúdult lavina miatt a mozdulatlan szerelvénybe zárt szereplők – főképp annak tudatában, hogy egy gyilkos van köztük – láthatóan küzdenek a helyzet feszültségével.

2017

126 éve született a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie

Bár a filmben láthatjuk Jeruzsálemet és Isztambult is, a stáb nem látogatott el oda, és nagyrészt Máltán, illetve Olaszországban forgattak. Sajnos az isztambuli jeleneteken, sőt egyes tájképeken is érződik a digitális képalkotás mesterkéltsége: olykor úgy éreztem, mintha egy animációs filmet néznék. Kenneth Branagh a modern kor igényeihez igazítva akciójelenetekkel is feldúsította a filmjét. Nála nemcsak a lavina végeredményét, hanem magát a lavina lezúdulását is láthatjuk, van egy érdektelen üldözésjelenet és egy kisebb lövöldözés-csetepaté is, de ezek nem igazán viszik előre a sztorit. Ráadásul a rendező nem bízott abban, hogy a fullasztó vonatbelső elég lehet a mai nézőknek, ezért amikor csak tudja, kiviszi a cselekményt a környező havas tájra, megölve ezzel a Christie történetében oly fontos klausztrofób feszültséget. A másik szembetűnő dolog, hogy az alacsony korhatár-besorolás miatt a gyilkosság megrendítő képsorait mennyire vértelenül és hatástalanul mutatják be.

1974 kontra 2017 – 2:0

Történetmesélés

1974
A régi verzió egy újságokból és régi híradós bejátszásokból álló montázzsal indít, amely az Armstrong-bébi elrablásáról, valamint az ezt követő emberi tragédiákról szól, kapásból jelezve, hogy a vonaton történteknek (ehhez Christie amúgy a Lindbergh-bébi elrablásának híres esetét vette alapul) közük lesz a nyitányban felvázolt bűncselekményhez. Sidney Lumet rendező nem akar bravúroskodni, filmje meglehetősen egyenes vonalvezetésű. Először megismerjük a vonat szereplőit Hercule Poirot szemével, a rendező megalapozza a hangulatot, majd jön az éjszakai gyilkosság és a vonat elakadása a hóban. Ezután a tanúk módszeres kihallgatása következik, majd miután a detektív mindenkivel végzett, összehívja az embereket az étkezőkocsiba, és egy nagyjelenetben kifejti, hogy ki volt az elkövető, és mi volt a motivációja. A mából nézve ez talán kissé régimódinak tűnik, de még mindig működik, és nagyon is illik a korszakhoz, amelyben játszódik.

Judi Dench hozza a kötelezőt, de ettől még nem lesz jobb a 2017-es verzió (Fotó: YouTube)

2017

Ki kért itt új Tomb Raider-filmet, még egy Mamma Miát és második Suicide Squadot?

Az új változatban az Armstrong-bébi elrablásának története csak nagyjából a film felénél kerül szóba, és az erről szóló hírmontázs helyett egy amolyan James Bond-os hollywoodi nyitányt kapunk (értsd: semmi köze a későbbi történésekhez), amelyben Poirot Jeruzsálemben csillogtatja meg az elméjét egy látványosnak szánt nyomozás során. A kissé felesleges szcéna csupán Poirot fényezésére szolgál, és ezután a sztorivezetés nagyrészt megegyezik a ’74-es filmben látottakkal. Voltak szereplők, akiket összevontak (az orvos és a katona karakteréből itt katonaorvos lett), másokat csak megváltoztattak (a svéd nevelőnőből spanyol lett), de nagy vonalakban ugyanazt láthatjuk, amit a korábbi verzióban, csak kevésbé egyenes vonalvezetéssel, a sztorit néhány felesleges elemmel bonyolítva. Ami pedig különösen dühítő, hogy a végén a mai univerzumépítés divatját követve be is lebegtetik a Halál a Níluson című folytatást egy rettenetesen erőltetett jelenet során.

Johnny Depp hírnevét alaposan megtépázták az elmúlt évek bukásai (Fotó: YouTube)

1974 kontra 2017 – 3:0

A nagyjelenet

1974
A Poirot-történetek egyik fontos pontja, hogy kedvenc detektívünk a nyomozás végeztével minden létező gyanúsítottat összehív, és egy nagymonológban magyarázza el nekik azt, hogy ki volt a hunyó. Ez a jelenet Sidney Lumet verziójában 27 percig tartott, és a lenyűgöző színészi alakításoknak, valamint a rendező elegáns munkájának köszönhetően teli volt feszültséggel, mégsem vált túl színpadiassá, sőt a gyilkost leleplező képsoroknak igazán drámai erejük volt. Az új változatnak fel kellett kötnie a gatyáját, hogy a nyomába érjen.

Willem Dafoe minden filmjében karakteres alakítást nyújt (Fotó: YouTube)

2017
Branagh a nagyjelenetet kiviszi a vonatból az alagút szájába, monumentálisabb hátteret biztosítva mondandójának, amit ő jóval gyorsabban lezavar. A gyorsaság még nem is lenne baj, viszont a rendező nagymonológja sokkal teátrálisabb és érzelgősebb az egészségesnél, a kelleténél többször láthatunk pisztolyokat benne, és egy értelmetlen akciójelenet is megelőzi a szcénát. A gyilkos leleplezésének pillanata sokkal erőtlenebbre sikerült, valahogy a tett bestialitását ilyen vértelen formában nem sikerült érzékeltetni.

Michelle Pfeiffer csillaga a kilencvenes évek óta alaposan leáldozott (Fotó: YouTube)

1974 kontra 2017 – 4:0

Végszó

Kenneth Branagh rendező helyenként érthetetlenül variálta a történetet

Lépjünk már túl Poirot-n – 5 detektív az irodalom világából, akiket jó lenne viszontlátni a tévében vagy a moziban

A Gyilkosság az Orient Expresszen legújabb moziváltozatát csak azoknak ajánlanám jó szívvel, akik nem látták az 1974-es filmet, és valami érthetetlen oknál fogva nem szeretnek régi filmeket nézni. Az újrafeldolgozásnak talán akkor lett volna értelme, ha alaposan átdolgozzák benne Agatha Christie történetét (akár egy másik korszakba is helyezhették volna a cselekményt), és nemcsak selyemkesztyűs, finom kézzel nyúlnak hozzá, főképp azért, hogy üres, semmitmondó látványelemeket rendeljenek a sztorihoz, ami egyáltalán nem igényel ilyen olcsó trükköket. Az új Gyilkosság az Orient Expresszen nem rossz, inkább csak egy teljesen felesleges film, és sajnos látszik rajta, hogy Branagh-nak nem volt sok gondolata Christie története kapcsán. 2017-ben egy ilyen adaptáció – főképp az 1974-es változat ismeretében – totálisan érthetetlen és érdektelen.