Belgiumban már 1965-ben, jóval a mindenki által ismert, eredetileg ’81 és ’89 futó sorozat előtt készült Hupikék Törpikék-rajzfilm, igaz, ebben a törpök még eléggé szögletesen mozognak (ráadásul fekete-fehérek), szegény Hókuszpók meg jóformán felismerhetetlen. Azonban Aprajafalva lakóinak története igazából nem itt kezdődött, és nem is a pár évvel korábbi képregényekben, hanem mai Törökország területén, az ókori Frígiában és Műsziában, ahonnan görög közvetítéssel került Rómába Attis és Priaposz istenek fantasztikus péniszkultusza, a civilizált világ legnagyobb megelégedésére.
Törpök a nyolcvanas, illetve az ötvenes években
Az önmagát egy meggondolatlan pillanatában kasztráló Attis személye szorosan összefüggött a földanya-típusú Kübelé istennőével (bizonyos mítoszvariációkban ők ketten egy és ugyanaz, máskor meg tragikus sorsú szeretők), papjai, a gallák vagy galluszok hosszú hajat, erős sminket és női ruhát viseltek, a Vér Napja nevű nagyszabású, háromnapos tavaszi termékenységorgián pedig véresre korbácsolták magukat, míg a merészebbek istenük (vagy isteneik) tiszteletére a nyílt színen vágták le saját nemi szervüket. A többnyire finom, lányos külsejű fiatalemberként megörökített Attisszal szemben Priaposzt inkább szőrös, gnómszerű figuraként ábrázolták, rendszerint hatalmas, duzzadó pénisszel, amivel egyébként sokat bajlódott, mert impotenciája mellett még súlyos fitymaszűkülettel is megverték az istenek. Bár valódi kultusza soha nem alakult ki Rómában, mint pajzán tréfák és malac költemények tárgya azért elég népszerűnek számított.
Priaposz és Attis
És hogy a nyilvánvaló péniszproblémáikon kívül mi köti össze a görög-római panteon e két kiválóságát? Hát a fejfedőik. Ugyanis Attist és Priaposzt is gyakran ábrázolták a jellegzetes, kúpszerű formájáról és puha, lekonyuló csúcsáról azonnal felismerhető ún. frígiai sapkával a fejükön. Ahogy egyébként másokat is: a görög és római képzőművészeti alkotásokon a trójai Párisztól a thrák Orfeuszig több külhoni barbár visel ilyet, így hangsúlyozva idegen származását, de még a perzsáktól importált, a Római Birodalomban a kereszténység elterjedéséig rendkívül népszerű Mithrász istenről sem lehetett lekönyörögni a divatos csúcsos süveget.
Mithrász
A sapka később a francia forradalom idején futott be szép karriert mint a szabadság (és a terror) szimbóluma, a restauráció időszakát leszámítva pedig tulajdonképpen azóta is a francia nemzeti identitás elidegeníthetetlen részét képezi. A vérvörös, gyakran trikolórral dekorált hálósipka a sans-culotte-ok vagy a francia köztársaság poszterlányának, Marianne-nak állandó kiegészítői közé tartozott, de még XVI. Lajos is hordta különféle antimonarchista karikatúrákon, amíg egyáltalán megvolt a feje, amin tarthatta.
A fríg sapka legújabb divatját persze nem a Mithrász-kultusz vagy a hímvesszőjükkel különös kapcsolatot ápoló görög-római termékenységistenek ihlették, hanem valószínűleg egy tévedés: a forradalmi hévben összekeverték vagy még inkább nagyvonalúan összemosták egy másik, hasonlóan csúcsos (bár kétségkívül sokkal kevésbé menő) süveggel, a pileusszal, amit az ókori Rómában viseltek a felszabadított rabszolgák. Sebaj, ennél súlyosabb divatbakik is alakították már a történelmet. (Zárójelben azért jegyezzük meg, hogy azért van egy Attis/Mithrászkultusz-Szabadkőművesek-Forradalom gondolati ív mentén felépülő elmélet is, amelyben minden bizonnyal ugyancsak kiemelt szerepet játszik a fejfedő, de ebbe ne menjünk most bele)
Sans-culotte teljes díszben, marianne és XVI. Lajos
A nép forradalma után a kerti dekoráció forradalmának új hulláma kapta hátára a kalandos sorsú ruhadarabot. A 19. század közepének Németországában megjelenő, majd hamarosan egész Európa jómódú, ám sajátos ízléssel bíró háztartásait ellepő kerti törpéket részben a helyi folklór, részben pedig talán Priaposz alakja is inspirálhatta (már csak azért is, mert az istenről formázott kis szobrok afféle antik kerti díszként funkcionáltak az ókori Görögországban és Rómában), bár óriáspénisszel (sajnos) tapintatosan nem látták el őket a derék német mesteremberek, viszont a szakáll és a jellegzetes sapka itt is megvolt; utóbbit ráadásul gyakran vörösre is festették, ki tudja, talán valami rejtett jakobinus szándékkal.
A törpék népszerűsége az első világháború után alaposan megkopott, és Walt Disney korszakalkató animációs filmjének, az 1938-as Hófehérke és a hét törpének szédületes sikere kellett ahhoz, hogy újra fellendüljön a terrakottagnóm-biznisz.
Egy korai kertitörpe és Walt Disney teremtményei
Ezzel pedig végre-valahára meg is érkeztünk a Hupikék Törpikékhez. Elsőre talán kézenfekvőnek tűnhet, hogy a belga képregényrajzoló, Peyo teremtményei egyszerűen megörökölték Tudor, Vidor, Hapci és a többiek (illetve Priaposz) cuki, bármilyen figurát azonnal rokonszenvesen törpszerűvé varázsoló tökfödőit, de a helyzet korántsem ilyen egyértelmű.
Törpapa és Okoska
Ugyanis máig makacsul tartja magát az a népszerű, számtalan könyvben, tanulmányban, esszében és blogposztban kifejtett elmélet, mely szerint Aprajafalva lakói egy pénz, vallás és társadalmi osztályok nélküli szocialista vagy kommunista utópiát alkotnak, amelyben a megtermelt javakból mindenki szükségletei szerint részesedik, és amelyben Törpapa egyszerre a keménykezű diktátor és a bölcs főideológus (mondjuk egy Sztálinba oltott Marx), az értelmiségi hátterét vastag szemüvegével jelző, örök ellenzéki, gyakran gúnyolódásnak kitett Okoska meg egy kétbalkezesebb Trockij – bár tény, hogy a sokat fontoskodó törp nem végezte jégcsákánnyal a fejében, legalábbis eddig. Ehhez pedig vitán felül nagyszerűen passzol a francia forradalom ikonikus viselete, a fríg sapka.
De persze lehet, hogy csak azért hordják, mert a fríg sapka egyszerűen jól néz ki, és bátran viselheti minden pogány misztikus, kommunista és furcsa színű törpe, ha úgy tartja kedve.
