Szabadidő

Bloggereket, vloggereket és véleményvezéreket figyelmeztet a GVH

Az internetes „véleményvezérek” és más, jelentős követői bázissal rendelkező magánszemélyek oldalain megjelenő hirdetéseknél egyértelműen jelölni kell a reklámozást a Gazdasági Versenyhivatal szerint.

A versenyhivatal hétfői közleménye megállapítja, hogy a fogyasztók jelentős része követi figyelemmel a közösségi médiából ismert közszereplőket és magánszemélyeket, az általuk folytatott kereskedelmi gyakorlat ezért a hirdetők között is egyre népszerűbb. Azonban a hatóság kifogásolja, hogy a különböző stílusú, formájú és tartalmú bejegyzések között a támogatott tartalmak sokszor reklámjelzés nélkül jelennek meg.

Ezért – áll a közleményben – az online tér véleményformálóinak,

többek között bloggereknek, vloggereknek, youtubereknek a közösségi oldalain megjelenő posztokban is egyszerűen, egyértelműen és közérthetően, hangsúlyosan és szembetűnően kell jelezni, ha az ott megjelenő tartalom nem független, semleges vélemény vagy ajánlás, hanem fizetett hirdetés vagy más módon ellentételezett bejegyzés.

A Gazdasági Versenyhivatal szerint nem lehet független vélemény vagy semleges tartalom az, amelynek közzétételében a „véleményvezér” gazdaságilag is közvetlenül érdekelt. Hozzátették, hogy reklámjelölésért nemcsak a bejegyzés készítője, hanem a hirdető vagy akár a hirdetés kialakításában közreműködő közvetítő vállalkozás is felelős lehet.

Az eljárás kapcsán itt a kiadott GVH-útmutató.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése