1457. januárjában egy mai szemmel meglehetősen különös büntetőtárgyalás zajlott egy burgundiai faluban, a vádlottak padján ugyanis egy anyakoca és annak hat kismalaca foglalt helyet. A gyanú szerint az állatok megöltek, illetve részben el is fogyasztottak egy ötéves gyereket, ami tényleg elég borzasztóan hangzik, és talán még egy durva késő középkori viszonyok között élő haszonállattól is túlzás. Az anyadisznót végül kötél általi halálra ítélték, ám a bölcs és nagytiszteletű bíróság arra jutott, hogy a kismalacok csak szörnyeteg édesanyjuk káros befolyása miatt vettek részt a rettenetes lakomán, így süldő korukra (és valószínűleg büntetlen előéletükre) való tekintettel felmentették őket, és visszakerülhettek a tulajdonosukhoz.
Hogy a vérszomjas koca tartott-e szenvedélyes védőbeszédet az utolsó szó jogán, arról sajnos nincsen tudomásunk, az viszont biztos, hogy a fentihez hasonló világi és egyházi állatperek egyáltalán nem voltak ritkák a középkorban és a kora újkorban.
forrás: Wikipedia
Hogy pontosan mi vezetett ehhez a kétségkívül furcsa gyakorlathoz, arra több lehetséges magyarázat is kínálkozik. Az egyik megfejtés szerint a 12. és a 13. századra már annyi jogász és ügyvéd lepte el Európát, hogy nem jutott nekik elég munka, így időnként kénytelenek voltak különféle bűncselekmények gyanújába keveredett lábasjószágok peres ügyeivel is foglalkozni, ha gyakorolni kívánták hivatásukat. De az is lehet, hogy a népszerű allegorikus állatmesékből kiindulva úgy vélték, hogy isten minden teremtményének van valamiféle, az emberihez hasonló erkölcsisége, így még a legutolsó baromfinak is vállalnia kell a tetteiért a felelősséget. (ezzel egyébként mi is egyet tudunk érteni: szerkesztőségünk egyik tagja ismer egy olyan kakast, akire, állítása szerint, ráférne egy törvényszéki eljárás, nekünk pedig semmi okunk kételkedni ebben).
forrás: pinterest
Ha a többé-kevésbé jól dokumentált esetekből indulunk ki, úgy a középkorban alighanem igen komoly méreteket ölthetett a malacbűnözés. Bár a kecskéktől a teheneken és angolnákon át a kártevő rovarokig tényleg minden rangú és nemű állat megjárta legalább egyszer-kétszer a bíróságokat (ha nem is mindig szó szerint), és néha a börtönt is, a gátlástalan, törvényen kívüli disznókkal, amelyek gyakran mindenfajta felügyelet nélkül kószáltak az utcákon abban az időben, egyszerűen nem lehetett versenyezni. A hat ivadékát is a bűn útjára csábító anyakoca pedig még csak a jéghegy csúcsa; 1494-ben egy másik sertés például olyan horrorisztikus módon falt fel egy csecsemőt, hogy azt most inkább nem is nagyon részleteznénk.
forrás: pinterest
Nem sokkal szívmelengetőbb az történet, amikor egy francia kolostor tulajdonában álló konda rohant le és marcangolt szét egy Perrinot Muet nevű szerencsétlent (akit nagyon-nagyon nem irigyelünk) 1379-ben. Ezt követően természetesen letartóztatták, és halálra ítélték az egész bandát, és nem csak azokat, akik konkrétan részt is vettek a kegyetlen gyilkosságban, hanem azokat is, akik csak nézték, és nem léptek közbe, ahogy az egyébként egy tisztességes keresztény párosujjú patástól elvárható lenne.
Azonban a kolostor vezetője, Humbert de Poutiers perjel írt a burgundi hercegnek, azaz személyesen Merész Fülöpnek, hogy legalább a bámészkodó malacoknak kegyelmezzenek meg, amire a főúr nagyvonalúan rá is bólintott, és hazaengedte a bűnsegédeket. De nem volt mindegyiknek ilyen szerencséje. Egy gyilkos disznót különösen bizarr módon végeztek ki 1386-ban: mellényt, nadrágot és kesztyűt húztak rá, az orrát levágták, a fejére pedig egy emberi arcot formázó maszkot helyeztek, és így lógatták fel az első alkalmas fára. Minden bizonnyal fantasztikus látványt nyújthatott.
forrás: pinterest
De hagyjuk most az apró gyerekekből és óvatlan parasztokból falatozó malacokat, nézzük inkább a többieket. Ítéltek el bajkeverő verebeket azért, mert túl hangosan csiviteltek a templomban, küldtek máglyára baromfit, mert a megrögzött gonosztevő kakas létére tojást rakott, akasztottak fel ámokfutó bikát, mert felöklelt egy járókelőt, sőt Marseille-ben állítólag még egy csapat delfint is kivégeztek 1596-ban, de hogy miért, arra sajnos nem találtunk épeszű magyarázatot – a kor szokásaiból kiindulva talán az lehetett a gond, hogy hugenották voltak a nevezett vízi emlősök. És hogy ne csak a franciákkal foglalkozzunk: egy notórius krakéler kost egyenesen a szibériai tajgára száműzött az orosz bíróság, bár ennek az ügynek a részletei amúgy elég homályosak. Autun városának püspöke viszont már sokkal engedékenyebbnek bizonyult, és három napot adott a birtokain garázdálkodó köztörvényes csigáknak a békés elvonulásra.
Az ún. bestialitás, azaz, hát, fajközi nemi aktus miatt is állítottak bíróság elé különféle háziállatokat, és ilyenkor a passzív fél megítélése nem mindig volt egységes. Egy megbecstelenített öszvért simán megégettek a gazdájával együtt, de pár száz évvel később egy hasonló ügyben érintett szamarat már áldozatként kezelt a bíróság, és csak a szokatlan szexuális érdeklődésű tulajdonost vonták felelősségre.
forrás: pinterest
Az ilyen pereknek is megvoltak persze a maguk sztárügyvédei. Antoine Filliol például kártevő zsizsikeket képviselt egy hosszan elhúzódó, és még ebben a mezőnyben is teljesen abszurdnak tűnő perben, a 16. század egyik komoly jogi szaktekintélye, Barthélemy de Chasseneuz pedig egészen bravúrosan védett egy, a helyieknek sok bosszúságot okozó patkányfalkát. Az ügyvéd védencei felmentését kérte, mégpedig azzal az indokkal, hogy a bűnöző rágcsálók annyira félnek a macskáktól, hogy úgysem mernek a bíróság színe előtt megjelenni, így pedig a tárgyalást sem lehet tisztességesen lefolytatni. Egyébként ez is Autun városában, az állatperek Mekkájában történt, akárcsak az emlékezetes csigaaffér. Bizonyára lehetett ott valami az ivóvízben.
