Éheznek a mártélyi vadaspark állatai

nlc | 2017. November 24.
A gazda börtönben van, a felesége három gyerekkel próbálja meg ellátni a jószágokat. A hatóság szerint vannak hiányosságok, de állatkínzásról nincs szó.

Éheznek a mártélyi „vadaspark” állatai, hónapok óta nincs élelmük, ezért mára tövig rágták a füvet, és egyre soványabbak – jelezte egy olvasó a Délmagyarnak. Mártély Kun-telepi részén, egy körbekerített területen 10-12 muflont és egy szürke marhát tart egy magánember, de a helyiek csak vadasparknak nevezik a helyet.

Az állatok tavaly nyárig jól voltak tartva, a bajok akkor kezdődtek, amikor a gazda börtönbe került. A férfi felesége szerint viszont nincs semmi gond, az állatok hetente kapnak szemes takarmányt, szénát pedig akkor, amikor az fogytán van.

A nő azt mondta, egyedül van három kisgyerekkel, igyekszik helytállni minden területen, ami kell a jószágoknak, azt megadja nekik, nem állatkínzó. Az állatokat amúgy szeretné eladni, de mivel a férje tulajdonában vannak, a beleegyezése nélkül ezt nem teheti meg.

A hatóság már kétszer is végzett szemlét a területen, az állatorvos megállapította, hogy az állattartásban vannak hiányosságok – amelyek pótlására kötelezték a gazdát –, de állatkínzás nem merült fel.

Az állatvédők szerint a tartási körülmények nem megfelelőek, egyebek mellett nincs fedett beállójuk, etetőjük az állatoknak. A területen állatcsontokat és koponyákat is találtak, ami szerintük arra utal, hogy az elhullott állatok teteméről senki nem gondoskodott, és dögevők ették meg a maradványokat.

Exit mobile version