nlc.hu
Szabadidő
Egy amerikai legenda a magyar dombok között – Ford Mustangot teszteltünk

Egy amerikai legenda a magyar dombok között – Ford Mustangot teszteltünk

A Ford Mustangnál amerikaibb dolgot nehéz elképzelni, az autók terén pláne. Megnéztük, mit szól egy ilyen vérbeli csődör Magyarország vidéki útjaihoz, és nem kellett csalódnunk.

Járt már szerkesztőségünkben egy Ford Mustang, konkrétan az alábbi fotókon látható kék példány, a felfokozott érdeklődésnek köszönhetően azonban egy-egy kolléga csak egy-két napig élvezhette a gázadásra barátságosan felordító, 5 literes motor hangját. Így jellemzően városon belül közlekedtünk vele, és mindenki hamar belátta, hogy egy ilyen erőműnek nem sok értelme van a körúti dugóban araszolva.

A szerkesztőségünket korábban megjárt kék Mustang is tagja volt a csapatnak (Fotó: Ford Magyarország)

De ha megnyílik az országút és igazi aszfaltcowboyként (avagy cowgirlként) belehajthatunk a naplementébe, a Mustang egyből a helyére kerül. A Ford Magyarország jóvoltából november elején néhány újságíró kollégámmal belekóstolhattunk, hogyan fekszik a dunántúli dombok között kanyargó utakon az amerikai autógyártás ikonja. Bár a november szürke, párás idővel érkezett, a fehér-sárga-piros-kék konvoj tiszteletére még a felhők is elvonultak erre a két napra.

A Mustang jól bírta a forgalom elől elzárt egykori rally-etapot is (Fotó: Ford Magyarország)

A V8-as motorok nem viccelnek, könnyedén gyorsítják a formás autókat a KRESZ által engedélyezett sebességhatárra és azon túl is (utóbbit természetesen közúton nem próbáltuk ki, de mindent elmond, ha azt mondom, 140 km/h sebességről 180-ra épp olyan fürgén gyorsul, mintha csak a piros lámpától lőnénk ki vele.

A dégi kastély kertjének is jól áll a négy vadló, a gyönyörű helyszínt pedig érdemes felkeresni akár egy családi kirándulás keretében is, egészen más világba lehet csöppenni a kastély kerítésén túl. Fotós kollégánk drónja itt jó szolgálatot tett, látványos képek készültek a stratégiailag leparkolt, összesen több mint 1000 lóerőnyi Mustangról.

4 amerikai csődör a dégi kastély előtt (Fotó: Ford Magyarország)

Az ebédszünetben ráadásul meglepetésvendég is csatlakozott a csapathoz: Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Ford Mustang magyarországi márkanagykövete is megérkezett, egyedi festésű, fekete-arany Mustangjával.

Mustang-csoportkép, az előtérben Kiss Gergely fekete-arany bestiája (Fotó: Ford Magyarország)

A kiváló szervezésnek köszönhetően egy vérbeli, közforgalom elől elzárt raliútvonalon is végighajthattunk a „ménessel”, és bár volt, aki alatt időnként megpróbált ki-kitörni a Mustang feneke, a Balaton partjáig tartó kanyargást végül ember és gép is megúszta gond nélkül. A sportoló vérbeli rajongó, garázsában egy 1965-ös eredeti Mustang is áll, amelyet családjától és barátaitól kapott ajándékba a londoni olimpiát követően.

Nem csak az erő számít: kollégánk ügyeskedik a fehér kabrió volánjánál (Fotó: Ford Magyarország)

A beszélgetés és a csoportképek után egy kis ügyességi vetélkedő következett, amelynek lényege az volt, hogy a kitűzött pályát megadott időre kellett teljesíteni. Tehát, nem a gyorsaság számított, hanem, hogy pont 21 másodperc alatt menjünk végig a szenzoros kapuk között.

A Mustangnak jól állnak a „vadabb” színek (Fotó: Ford Magyarország)

A Ford Mustang valódi élményautó, ennek megfelelően az ára is ebben a kategóriában mozog: a „fapados”, 317 lóerős, 2,3 literes EcoBoost változat bő 12,5 millió forintba kerül, a legizmosabb, V8-as, 421 lovas kabrió verzióért pedig 16,2 millió forintot kell fizetni. Ez soknak tűnik, ha azonban belegondolunk, hogy egy, a Mustangnál lényegesen kevésbé karakteres (német gyártmányú) luxusszedán több mint 18 milliótól indul, máris sokkal barátságosabbnak tűnik a Ford Mustang árfekvése. A vezetési élményről nem is beszélve.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top