Szabadidő

Wonder Woman-ösztöndíjat adott át a film sztárja

A színésznő a The Hollywood Reporter által rendezett Women in Entertainment 2017 gála meglepetésvendégeként adta át az első ilyen elismerést.

Gal Gadot idén robbant be Hollywood élvonalába a Wonder Woman című szuperhősfilm főszereplőjeként. Az izraeli színésznő a Warner Bros. stúdió által alapított Wonder Woman-ösztöndíj első díjazottját tüntette ki a sztárokkal tömött gálareggeli során.

Az ösztöndíjat Carla Arellano kapta, aki ennek köszönhetően befejezheti tanulmányait a Loyola Marymount University (LMU) hallgatójaként, és ezzel valóra válhat az álma, hogy forgatókönyvíróként dolgozhasson.

Gal Gadot, a Wonder Woman-ösztöndíjas Carla Arellano, Laurie Zaks producer és Justin Timberlake társaságában (Fotó: Getty Images)

„Ez az első alkalom, hogy átadjuk ezt az ösztöndíjat” – mondta Gal Gadot a közönségnek, amelynek soraiban olyan sztárok ültek, mint például Glenn Close, Jennifer Lawrence vagy Angelina Jolie. „Carla Arellano már most is az LMU hallgatója, de az ösztöndíj nélkül nem tudná befejezni tanulmányait. Carla már most elvarázsolt mindenkit, akivel ma este találkozott. Ő egy határozott és kitartó nő, megtiszteltetés, hogy átadhatom neki ezt az ösztöndíjat.”

A díjazott nagyon meghatódott, és örömkönnyeivel küzdve mondott köszönetet. A jelen lévő sztárok állva tapsolták meg a világ első Wonder Woman-ösztöndíjasát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése