Kevés dolog csúnyább, mint egy reneszánsz csecsemő

Régen minden sokkal jobb volt: az emberek például nem nyomkodták a telefonjukat naphosszat, a csecsemők pedig nem néztek ki olyan émelyítően cukin, mint most, hanem épp ellenkezőleg, inkább tűntek nyugalmazott párttitkároknak, befolyásos hollywoodi producereknek, felpüffedt arcú alkoholistáknak vagy iszonyatos, pokolbéli gnómoknak.

Legalábbis ez derül ki az elmúlt évtized egyik legszórakoztatóbb tematikus blogjából, a rendkívül beszédes (habár a pontos korszakot illetően kissé félrevezető) nevű Csúnya Reneszánsz Csecsemőkből, amely a középkori és reneszánsz, illetve a nyugati és részben bizánci képzőművészet meglehetősen sajátos gyermekábrázolásaiból válogat igen jó ízléssel. Szóval ennek megfelelően az oldalon valóssággal tobzódnak az ölükben vagy a mellükön még véletlenül sem kedves Kisjézusokat, hanem különféle apró, láthatóan igen rosszkedvű és kevéssé megnyerő külsejű középkorú férfiakat egyensúlyozó szerencsétlen Szűzanyák, és az egyéb, szörnyen nyomasztó fejű horroróvodások.

Persze nyilván nem arról van szó, hogy a művészek, ezek a derék kis- és nagymesterek soha nem láttak újszülöttet vagy annál valamivel idősebb gyerekeket élőben, és pláne nem arról, hogy a csecsemők mondjuk 1318-ban tényleg úgy néztek ki, mintha folyton az járna a fejükben, hogy rendben van-e az adóbevallásuk, vagy hogy az a bosszantó szomszéd miért parkolt be már megint az ő kapujuk elé.

A súlyos életközépi válságban szenvedő kisdedek szokatlan koncepciója mögött inkább az áll (nagyon leegyszerűsítve), hogy a tágan vett középkorban még sokkal jobban összemosódott a gyerekek világa a felnőttekével, és az előbbiekre többnyire szüleik miniatűr verziójaként tekintettek, a Jézus-ábrázolásokra pedig az ún. homunculus-elmélet is rányomta a bélyegét, amely szerint isten fia nem magatehetetlen csecsemőként, hanem teljes megváltói pompájában jött a világra – szóval pont olyan volt, mint később, csak valamivel kisebb. A reneszánsz alatt ez már valamelyest finomodott, és a korszakban lassan-lassan végül megjelentek a mai szemmel is tündéri kisbabák, de sajnos azok már jóval kevésbé viccesek.

Szóval aki szeretné a kulturális ismereteit gyarapítani, illetve egyúttal vágyik szürreális hülyeségeken röhögni, azaz azt a két dolgot csinálni, amiért kitalálták az internetet, az bátran merüljön el a sajnos egy jó ideje nem frissülő, de így is teljes értékű uglyrenaissancebabies pazar gyűjteményében.