nlc.hu
Szabadidő
Elhunyt a Kukori és Kotkoda alkotója

Elhunyt a Kukori és Kotkoda alkotója

A rajzfilm- és televíziós rendező Mata János 84 éves volt.

Életének 84. évében elhunyt szombaton Mata János rajzfilm- és televíziós rendező, többek közt a Kukori és Kotkoda című rajzfilm egyik alkotója.

Mata János 1934-ben született Budapesten. 1953-1957 között a Debreceni Egyetem hallgatója volt, majd az azt követő két évben a Szabad Föld, a Népsport és a Bibliotheca Könyvkiadó karikaturista-illusztrátoraként dolgozott.

1959-től a Pannón Filmstúdió, 1971-től a Magyar Televízió rendezője volt, többek között a Kékfény, valamint a Panoráma című műsor külpolitikai anyagai kötődtek a nevéhez. Riport- és dokumentumfilmeket forgatott, stúdióműsorokat rendezett.

Animációs filmeket 1964-ben kezdett rendezni. Az ő keze alól került ki többek közt a Kukori és Kotkoda, illetve a Mikrobi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top