Az eredetileg az 1851-es világkiállításra felhúzott öntöttvas- és üvegcsoda, az ipari forradalom Neuschwanstein kastélya, a Crystal Palace a 19. századi London reprezentatív épülete volt; azért csak volt, mert 1936-ban leégett, ami a brit fővárosban, ugye, viszonylag gyakran előfordul. Azonban a Kristálypalota környékén helyet kapó viktoriánus őslénypark, amely 1854-ben, a dinómánia hőskorának kezdetén nyílt meg, máig látogatható.
Az egészen furcsa és fantasztikus külsejű dinoszauruszokkal és más prehisztorikus fenevadakkal benépesített szabadtéri kiállítás betonszobrai anatómiailag ugyan már nem teljesen tükrözik az őslénytan mai (tegnapi, tegnapelőtti) állapotát, de a maga korában ez a londoni dinópark tényleg egyedülállónak számított, hisz azelőtt még senki nem próbálkozott ilyesmivel. A figurákat, szám szerint harminchármat, Benjamin Waterhouse Hawkins, a kifejezetten paleotémákra specializálódott képzőművész készítette Sir Richard Owen professzor, a dinoszaurusz szó megalkotójának irányításával, szóval a park már a megnyitó előtt is nagy szenzációnak ígérkezett, de Hawkins és a Crystal Palace tulajdonosai, hogy még fokozzák egy kicsit az egyébként is maximumra fokozott várakozásokat és a heves sajtóérdeklődést, még egy zseniális happeninggel is előálltak. 1853. december 31-én zártkörű, rangos meghívottaknak és pár újságírónak szóló vacsorát rendeztek a parkban, egy meglehetősen rendhagyó helyszínen: egy még nem teljesen elkészült (és mai szemmel nem is igazán helytálló) iguanodon-szobor belsejében.
A házigazda Hawkins volt, természetesen Owen professzor ült az asztalfőn, a gigantikus őshüllő fejénél, a díszes asztaltársaságot pedig különféle akadémikusok és természettudósok alkották; csupa kiművelt férfiú és úriember. Ehhez képest állítólag elég hangos és jóval éjfél utánig nyúló harsány bulizás lett a komoly, tudományos vacsorából, ami nem is csoda, hisz viszonylag ritkán adódik olyan alkalom az ember életében, hogy egy betondinoszauruszban ülve vedelhet szilveszter éjszakáján. Érthető, ha ilyenkor valamelyest mindenki izgatottabb a szokásosnál. A jelenlévő professzor urak, lapszerkesztők és üzletemberek egyébként egy igen impozáns, sokfogásos menüt fogyasztottak el aznap: volt háromféle leves és hal, hétféle hús, hegynyi gyümölcs és desszert, valamint több liter drága bor. Igazán sajnálatos, hogy nem készült fotó erről a történelmi zabálásról.
Ahogy a vacsora, úgy maga az park is óriási siker lett, de aztán hamar túlhaladta az idő és a tudomány éppen aktuális állása, így a századforduló környékére már ki is ment a divatból. A dinoszauruszok állapota leromlott, karbantartásukra vagy felújításukra sem pénz, sem kedv nem jutott, és a Crystal Palace pusztulása után lassan benőtte őket a gaz. Hogy a szobrok mégsem jutottak eredeti modelljeik szomorú sorsára, az egy Victor H.C. Martin úrnak köszönhető, aki az ötvenes években a kezébe vette az ügyet: a park azóta igazi, közkedvelt londoni látványosságnak számít, a bájos és idejétmúlt viktoriánus sárkánygyíkok pedig műemlékvédelem alatt állnak.
Képek: wikipedia, cpdinosaurs.org