A szédületes sebességéről ismert vándorsólyom erőteljes testalkatú, hegyes szárnyú ragadozó. Igazi „világpolgár”, a Föld szárazföldi területeinek jelentős részén fészkel vagy kóborlóként, vonulóként előfordul, a kontinensek közül egyedül az Antarktiszról hiányzik. Bárhol megtelepszik, ahol költésre alkalmas sziklafalat, közepes és nagy testű madárfajok fán épült fészkeit találja. Az egyik leggyakoribb, településen fészkelő ragadozómadár: világszerte költ nagyvárosok belső kerületeinek felhőkarcolóin, magas épületein is.
Főként repülő madarakra vadászik, a verébnél kisebb énekesektől a libákon át akár a gémekig. Leggyakoribb zsákmányai a varjú és a seregély méretű madarak. A vándorsólyom a legtöbb sólyomféléhez hasonlóan a nyílt légtérben vadászik. Prédáját rendszerint a magasból indított, erőteljes szárnycsapásokkal gyorsított, akár a 320 kilométer/órás sebességet is elérő támadással kapja el vagy rúgja meg úgy, hogy az sérülten a földre zuhan.
Kiss Árpád solymász visszahívja kesztyűjére tojó vándorsólymát (Falco peregrinus) a Magyar Solymász Egyesület idényzáró mezőberényi vadászatán 2012-ben
MTI Fotó: Kovács Attila
Óriási elterjedési területe miatt a faj pontos világállománya nehezen becsülhető, jelenleg mintegy 100 000 és 500 000 közötti egyedszámra tehető, és világviszonylatban stabil. Az elsősorban hegyvidéken élő faj magyarországi állománya a Kárpátokban fészkelő állomány perempopulációjának tekinthető, hazánkban valószínűleg a történelmi időkben sem fészkeltek nagy számban. Kipusztulása előtt Magyarországon a faj utolsó ismert költése 1964-ben, a Bükk-hegység egyik sziklakibúvásos „kövén” volt. Ezt követően több mint három évtizeden át csak kóborló egyedeket sikerült megfigyelni az országban egészen 1997-ig, amikor a megerősödő európai állomány terjeszkedése elérte az országot, és ismét megtelepedett itt a vándorsólyom. Azóta rendszeres fészkelő állománya folyamatosan erősödik.
