Szabadidő

Hiába kérték az állatmentők, vészhelyzetben sem mehetnek a buszsávban

Pedig sok esetben a rendőrök vagy a mentők riasztják őket, mert például nem tudnak bejutni egy beteghez egy kutya miatt.

Az állatmentők speciálisan felszerelt autóikkal sok esetben vonulnak ki hatósági riasztásokra, mégsem használhatják a buszsávot. Így előfordul, hogy a mentőknek vagy a rendőröknek kell rájuk várni.

A Hvg.hu cikke szerint az Állatmentő Liga még decemberben kérte a BKK-tól, hogy sürgős esetekben, illetve hatósági riasztás esetén használhassák a fővárosi buszsávokat.

Az állatmentőknek ugyanis nemcsak sérült, elütött vagy veszélyben lévő állatokhoz kell sietniük, mentők és rendőrök is kérik a segítségüket. Többször előfordult, hogy egy rosszul lévő emberhez nem jutottak be egy kutya miatt.

A hivatalos válasz végül a Budapest Közúttól érkezett, amelyben elutasították a kérésüket. Igaz, csak a KRESZ-re hivatkoztak, és hogy a társaság nem adhat felmentést a jogszabályok alól. Emellett megdicsérték az Állatmentő Ligát, hogy a petárdáktól hangos szilveszter estéjén is ügyeletben voltak.

Az állatmentők nem adják fel, és megpróbálják más helyen megkérni az engedményt. Hozzátették, nem visszaélésre lehetőséget adó kedvezményt szeretnének, csak a bejegyzett állatmentők speciális autóira lenne érvényes a felmentés. Ilyen járműből a fővárosban összesen mintegy 12 lehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top