A francia Pierre-François Hugues saját önmeghatározása szerint művészettörténész volt, valamint Hancarville bárója, noha valójában nem sok mindenben különbözött a 18. századi Európát valósággal elözönlő kétes identitású kalandoroktól, nagystílű szélhámosoktól, pimasz szabadgondolkodóktól és különc életművészektől, akikről nehéz volt megmondani, hogy pontosan honnan jöttek, és mit is csinálnak. Annyi biztos, hogy egy egyszerű kelmeárus fiaként született Nancyban, bebarangolta gyakorlatilag egész Európát, bizonyos rendezetlen adósságok miatt kitiltották Nápolyból 1769-ben, és valamivel később börtönben is ült Firenzében.
Egyébként sikeres műkincskereskedőként és botcsinálta régiségszakértőként a legjobb körökbe is bejáratos volt, így ismerkedett meg Sir William Hamiltonnal, Nagy-Britannia nápolyi nagykövetével. Ennek a tekintélyes skót diplomatának két komoly, már-már megszállottsággal határos szenvedélye volt: az antik vázák és a működő vulkánok, Nápolyban pedig aztán csak úgy lubickolhatott mindkettőben (habár egy vulkánban azért nem tanácsos). Amikor nem éppen a tüzet és lávát köpködő, ereje teljében dühöngő Vezúvot tanulmányozta nagy hozzáértéssel, néha veszélyesen közelről, akkor görög, etruszk és római vázákat és egyéb antikvitásokat vásárolt, illetve, nos, tulajdonított el. Tekintélyes gyűjteményéről magyarázó szövegekkel ellátott, gazdagon illusztrált és hiánypótló kiadványt készíttetett Hancarville állítólagos bárójának közreműködésével 1767-ben, majd nem sokkal ez után eladta drága műkincseit a British Múzeumnak és visszatért Angliába, igaz, nem véglegesen.
Sir William Hamilton.
D’Hancarville-t pedig annyira fellelkesítette a közös munka és a sok szép antik váza, hogy úgy döntött, ő is megpróbálkozik valami hasonlóval: mi sem természetesebb, hogy végül belevágott az antikpornó-iparba. A lehető legilletlenebb és legperverzebb, direkt a leglátványosabb péniszeket és legvadabb, mitológia méretű orgiákat bemutató ókori görög és római műalkotások által inspirált képekből készített nagyszabású és kimerítő válogatást valamikor a 18. század 70-es és 80-as éveiben, amelyekkel három kötetet sikerült megtöltenie.
Noha ez a vállalkozása talán nem nyerte el annyira a rangos akadémiai körök tetszését, mint amit Sir Hamiltonnal csinált, a monumentális és sokat ígérő címeket (Monumens du culte secret des dames romaines vagy Monumens de la vie privée des XII Césars d’après une suite de pierres et médailles gravées sous leur règne, az ilyesféle címszörnyek mondjuk elég divatosak voltak akkoriban) viselő, francia és angol nyelven is megjelent kötetei szép sikert arattak egész Európában, annyira, hogy még a kalózkiadványok és egyéb verziók is nagyon kelendőnek bizonyultak. Bár a szerző az előszóban hangsúlyozza, hogy itt nem a pornográfia fontos, inkább az antik kultúra jelentőségére, a szimbólumok mélységeire és a rajzok minőségére hívja fel a figyelmet, a célközönséget azért valószínűleg nem a művészi színvonal és az európai műveltség fantasztikus tárháza izgatta elsősorban.
A Veneres uti observantur in gemmis antiquis című kiadványt itt lehet lapozgatni, de néhány képet mi is kiválogattunk.
