A miniszterelnök lovát kapta a magyar zsokélány Abu Dhabiban

nlc | 2018. Január 25.
Miután megnyerte az olasz vb-selejtezőt, Abu-Dzabiban is nyeregbe szállt a távlovaglás magyar reménysége, Bihari Alexandra.

Bihari Alexandra, a 24 éves magyar zsoké tavaly szenzációs győzelmet szerzett a Rómában, a lovas világbajnokság egyik selejtező futamán, kivívta magának az indulás jogát Egyesült Arab Emírségek novemberi és december versenyén.

A novemberi vb-futamnak a Sheik Mansoor Festival adott otthont, a verseny összdíjazása 30 000 euró volt, és a világ legjobb zsokéjelöltjei indulhattak. Alexandra decemberben 40 és 80 kilométeres, januárban pedig nemzetközi 120 kilométeres távlovas versenyen is részt vett.

Azért indultam az Egyesült Arab Emírségek versenyén novemberben, mert a római vb-selejtezőn első helyezést értem el. Csak azok kerülhettek ide, akik elődöntőt nyertek. Nagyon sokat készültem erre a futamra: már hajnalban a versenyistállóban kezdtem, napi 3-7 lovat lelovagoltam, majd délután újból edzeni indultam. Saját magamnak összeírt edzésterv alapján, illetve készíttettem magamnak egy műlovat, amin a technikámat tudtam fejleszteni. Úgy érzem, hogy több-kevesebb sikerrel a 2017-es szezon jól sikerült. Noha az abu-dzhabi versenyem a terveimhez képest nem sikerült olyan jól a lovam gyenge állapota miatt, de nem keseredtem el. Érdemes tudni, hogy 70%-ban függ a lótól az eredmény, 30%-ban pedig az emberi teljesítménytől, ezért is hívják lósportnak, és nem lovassportnak. Külön nagy öröm volt számomra, hogy Sheik Khalifa, vagyis az Emirátusok miniszterelnökének lovát sorsolták nekem.”

A tehetséges magyar versenyzőnek mindig is nagy álma volt, hogy az Emirátusokban lovagolhasson.

„Az lett volna igazán szép, ha nemcsak a lovaglásra nyílik esélyem, hanem a nyerésre is, a miniszterelnök lovával. 2018-ban is terveim között szerepel több nemzetközi versenyen való részvétel az Emirátusokban, január 13-án egy 120 km-es nemzetközi távlovas versenyt teljesítettem. További céljaim megvalósítása érdekében rendszeresen edzek, és nem adom fel, küzdök az álmaimért.”

Exit mobile version