Szabadidő

Elsodorták a sípályán a gyerekét, még csak bocsánatot sem kértek

Megdöbbentő felvételt töltött fel az internetre egy felháborodott édesapa. Snowboardozni tanuló lányát vette videóra, amikor két síelő keresztezte útjukat és elütötték a gyereket. Az édesapa szerint a legdühítőbb az volt, hogy a gázoló síelőket nem is foglalkoztatta, hogy mit csináltak, és hogy jól van-e lánya.

Egy hazai sípályán oktatta egy édesapa a kislányát snowboardozni, amikor a szeme láttára két felnőtt síelő elsodorta a gyereket. A síelők lelassultak, hátra is néztek, de már nem mentek oda megkérdezni, hogy nem esett-e baja a kislánynak, bocsánatot nem kértek. Az apa azt mondta, hogy a gyerek megúszta az esést sérülések nélkül, mégis feltöltötte a videót a közösségi oldalára, mert szerinte tanulságul szolgálhat a baleset arra, hogy kicsit jobban odafigyeljünk egymásra a pályán.

Egy síoktató szerint a hódeszkásokra ráadásul fokozottan figyelniük kell a síelőknek, mert a snowboardosok nem mennek egyforma íveket, gyakran nem lehet kiszámítani a mozgásukat. 

Ugyanakkor a Tények adásából kiderül, hogy egy osztrák felmérés szerint a síparadicsomokhoz vezető úton még mindig sokkal nagyobb az esélye egy balesetnek, mint magán a lejtőn.

A kiemelt kép illusztráció.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top