Szabadidő

100E: Hozzányúlna a BKK a reptéri busz útvonalához

Több mint fél évvel a 100E buszjárat elindítása után átalakítaná a reptéri járat menetrendjét a BKK, ehhez pedig az utasok észrevételeire is számítanak.

Még két hétig várja a BKK az utasok észrevételeit a reptéri járatok átalakításával kapcsolatban. A cég közlése szerint a 100E járat menetrendjét az utazási igényekhez alakítanák, jobban igazodnának a légitársaságok nyári menetrendjéhez, és szorosabbra fűznék az együttműködést a reptér üzemeltetőjével.

Azért, hogy még többen elővételben válthassák meg a kiemelt árú, 900 forintos jegyüket, új jegykiadó automatákat telepítenek majd a Deák Ferenc térre és a Kálvin térre.

A közvetlen repülőtéri buszjárat Budapest belvárosában 2017. június 27-én. A Liszt Ferenc-repülőtér és a Deák Ferenc tér között július 8-ától közlekedik a 100E jelzésű járat. | MTI Fotó: Illyés Tibor

Felvetődött, hogy éjjel-nappali járattá alakítanák a 200E buszjáratot, ami kiválthatná a 900-as buszt és javítaná a reptér éjszakai ellátottságát. A tervek szerint a 200E a 3-as metró üzemszünetében a Határ útig közlekedne, így bővülnének az átszállási lehetőségek a belváros felé. Az új menetrend szerint a 200E busz mindkét irányban megállna a Pestszentlőrinc vasútállomásnál, így javulna Erzsébettelep tömegközlekedési kapcsolata.

A BKK a dél-pesti térség és a reptér közötti közlekedést jobb ellátottsága érdekében a Csévéző utcánál alakítana ki átszálló helyet a 980-as járatra.

A Budapesti Közlekedési Társaság tavaly július elején, a vizes világbajnokság előtt egy héttel indította el a 100E buszjáratot, ami közvetlen kapcsolatot teremt a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc repülőtér között. A buszt a társaság szerint naponta legalább 3000 utas veszi igénybe.

Ha van 50 perced, te is mehetsz egy kört a 100E járattal

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése