Szabadidő

Szuperexpressz járhat Kolozsvár és Budapest között

TGV-típusú gyorsvonattal kötnék össze Budapestet Kolozsvárral.

Bukarestben járt hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, ahol találkozott Teodor Melescanuval, a román diplomácia vezetőjével. A találkozó fő témája a Fekete-tengerből kitermelt gáz magyarországi exportja volt, de szóba került a Budapest–Kolozsvár szupervasút is.

Felvetődött és a felek között egyetértés volt abban, hogy a térség első TGV-típusú gyorsvasúti összeköttetése Budapest és Kolozsvár között épüljön meg.

TGV-típusú gyorsvasúttal kötnék össze Budapestet Kolozsvárral

Szijjártó Péter a találkozó után a gyorsvasúttal kapcsolatban bejelentette, a magyar kormány egymilliárd forintot hagyott jóvá a Budapest és Kolozsvár közötti vasútvonalterv megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére. Hozzátette: a román fél szeretné ezt a vonalat Bukarestig meghosszabbítani, ez nekünk sincs ellenünkre

A találkozón megállapodtak abban is, hogy Románia 2020-ra megteremti a Magyarországra irányuló gázexport műszaki feltételeit, 2022-től pedig lehetőség nyílik jelentős mennyiségű, a Fekete-tengeren kitermelt gáz Magyarországra szállítására.

Szintén a kétoldalú egyeztetésen dőlt el, hogy a magyar–román határon épült tíz kis léptékű, ideiglenes határátkelőhely közül kettő hamarosan állandó nyitva tartásúvá válik.

A román lapok kissé szkeptikusak, megjegyzik, hogy a román vasúthálózaton az átlagsebesség 45 km/h, míg a TGV minimumsebessége 160 km/h, utazósebessége pedig a speciálisan kialakított vasúti infrastruktúrának köszönhetően 250 km/h körül van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top