Szabadidő

Ennyi szupersztárt ritkán látni együtt – videó egy rendkívül „osztályfényképről”

A Marvel filmjeiben játszott már fél Hollywood, egy-egy premieren is elképesztő sztárparádé szokott lenni. Most azonban annyi hírességet gyűjtöttek egy helyre, hogy már a névsort végigolvasni is fárasztó.

Még tavaly októberben került sor az alábbi videón is látható fotózásra, amellyel a szuperhősös képregényekben és filmekben utazó Marvel az elmúlt tíz év sikereit kívánta megünnepelni.

Ha csak a legfontosabb neveket szeretnénk felsorolni, ahhoz is kell néhány sornyi hely. A teljesség igénye nélkül, a fotózáson részt vett többek között a Vasember, Robert Downey Jr., Amerika Kapitány, azaz Chris Evans, Thor, a viharisten, vagyis Chris Hemsworth, a Hihetetlen Hulk, azaz Mark Ruffalo, a Fekete Özvegy, vagyis Scarlett Johansson, Paul Rudd, a Hangyaember, a Doctor Strange-et életre keltő Benedict Cumberbatch, mindenki kedvenc Űrlordja, Chris Pratt, a leendő Captain Marvel, vagyis Brie Larson, Sólyomszem, azaz Jeremy Renner, Űrlord szerelme, Gamora, vagyis Zoe Saldana, a testvérét, Nebulát alakító Karen Gillan, vagy épp a szarkazmust kevésbé értő Drax, tehát Dave Bautista.

Rajtuk kívül ott volt a Marvel talán legcsodálatosabb főhősnőjét, az Agent Cartert életre keltő Hayley Atwell, de természetesen Samuel L. Jackson, Jeff Goldblum, Elizabeth Olsen, Evangeline Lilly, Laurence Fishburne, Michael Douglas, Michelle Pfeiffer, Angela Bassett, Jon Favreau, Kurt Russell, Paul Bettany, Michael Rooker, Cobie Smulders és Vin Diesel sem maradhatott ki a buliból. Nem beszélve a Marvel-univerzum teremtőjéről, a minden filmben és sorozatban egy-egy apró, vicces jelenet erejéig feltűnő, 95 éves Stan Lee-ről.

Láthatóan a sztárok is nagyon élvezték a dolgot, a videón el is mondják, hogy kölcsönösen körberajongták egymást, Chris Pratt pedig úgy fogalmazott: „olyan, mintha beválasztottak volna egy legendás bajnoki csapatba”.

Robert Downey Jr. pedig azzal foglalta össze az élményt: „én ülök középen, de ha körülnézek, olyan embereket látok, akik közül bárki állhatna a középpontban”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top