Romeo egy bolíviai béka, akinek nem kisebb feladata van, mint megakadályozni faja kipusztulását. Ehhez most emberi segítséget is kapott, a világ pedig izgatottan figyeli, hogy összejön-e a várva várt randi.
„Nem akarjuk feladni a reményt” – nyilatkozta Arturo Munoz, a Global Wildlife Conservation (GWC) kutatója. A GWC most a Match.com társkereső oldallal együttműködve gyűjt adományokat, amelyeket arra használnak, hogy megtalálják Romeo jövendőbeli párját. A kutatók Bolívia folyópartjain keresgélnek majd, hogy rábukkanjanak egy nőstényre, akivel a béka végre családot alapíthatna a Cochabamba Természettudományi Múzeum egyik akváriumában.
A tudósoknak igyekezniük kell, ugyanis Romeo már több mint 10 éves, a sehuencának is nevezett bolíviai békák pedig körülbelül 15 évig maradnak életben. Ha nem sikerülne összehozni a békanászt, Romeo a galapagosi Lonesome George sorsára juthat. Ő egy galapagosi teknős volt, aki 2012-ben, faja utolsó példányaként múlt ki.
„Romeo egy évvel azután kezdett párzásra buzdító hangokat hallatni, hogy begyűjtöttük – tette hozzá Munoz. – Ezek a hangok azonban az utóbbi években eléggé megritkultak.”
Ha sikerül összegyűjteni a kellő mennyiségű pénzt, a múzeum kutatói 10 expedíciót is indítanak olyan helyszínekre, ahol korábban sehuencák éltek. Ha viszont mégsem bukkannának megfelelő nőstényre, Munoz azt sem zárja ki, hogy a fajt klónozás útján mentsék meg a kipusztulástól.
A sehuencákat, sok más fajhoz hasonlóan, a klímaváltozás, az élettér szűkülése, bevándorló fajok, illetve egy békákat tizedelő gombafaj megjelenése is fenyegeti. A tudósok ezért arra kérnek mindenkit, hogy ha hisznek a szerelem erejében, adományukkal támogassák a kutatói munkát.