nlc.hu
Szabadidő
A maratonra készül a 83 éves dédnagymama

A maratonra készül a 83 éves dédnagymama

Félsz belevágni a maratonfutásba? Akkor végy példát erről a szuperdédiről!

Aki rendszeresen fut, gyakran elábrándozik, hogy egyszer majd lefutja a maratont… aztán mégsem tesz semmit, hogy közelebb kerüljön a célhoz. Pedig csak az elhatározáson múlik a dolog: itt van péládul a 83 éves Jean Harcourt, aki egyszer a fejébe vette, hogy lefutja a maratont, és azóta mindennap küzd, hogy meg tudja csinálni.

A 83 éves dédnagymama akkor határozta el magát, mikor szeretett bátyja elhunyt. „Azt olvastam, hogy a gyászban segít, ha valami olyanba vágjuk a fejszénket, amiről azt hittük, lehetetlen. 14 éve egyszer lefutottam a maratont, és akkor azt gondoltam, soha többé!” – meséli a dédi, aki aztán mégis elhatározta, hogy indul a londoni maratonon. 

A néni tavaly júniusban kezdett el edzeni, napi 1-1 perc jogginggal. Mára 60 kilométert fut le hetente. Jean azt mondja, a családja adja a legtöbb kitartást a felkészüléshez. „Egy percig sem kételkednek benne, hogy meg tudom csinálni.” Ezek után mi sem!

metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top