Chris Gilliard, a Macomb Community College professzora még tavaly decemberben tette fel a kérdést Twitter-oldalán, hogy követői szerint mi a legdurvább vagy épp legabszurdabb olyan lépés, amellyel az online és/vagy digitális technológiával foglalkozó cégek visszaélnek felhasználóik adataival. Gilliard azt kérte követőitől, hogy olyan példákat írjanak neki, amelyek annyira abszurdak, mintha csak kitalációk lennének, de valóban léteznek.
A kérdésre rengeteg válasz érkezett, a gyűjtésből pedig végül a Motherboard oldalán jelent meg egy igen erős összeállítás, ebből válogattunk.
Az Uber a legrosszabbak között
A taxisok életét megkeserítő fuvarszervező alkalmazást fejlesztő céggel annyi probléma van, hogy egy külön cikket lehetne szentelni a cégen belül uralkodó szexizmusnak és egyéb munkahelyi botránynak, így nem csoda, hogy Gilliard gyűjtésében is többször előkerült az Uber neve.
Digitális adatainkon keresztül az egész életünk rekonstruálható (Fotó: Tumblr)
A cég korábban ráadásul még kifejezetten kérkedett is vele, hogy milyen riasztó módokon él vissza a felhasználóktól begyűjtött adatokkal. Bár az Uber saját blogjáról azóta már törölték a bejegyzéseket, a Wayback Machine-nek köszönhetően a mai napig elérhető a tárolt verzió. A blogposztból kiderül, hogy az Ubernél adatelemzés címén arra voltak kíváncsiak, hogy hány felhasználó bonyolódik a hétvége során egyéjszakás kalandokba.
Ezt a cég – saját bevallása szerint – annak alapján állapította meg, hogy kiszűrték, kik azok a felhasználók, akik pénteken vagy szombaton este tíz és hajnali négy óra között hívtak autót, hogy aztán néhány órával később ismét fuvart keressenek, immár hazafelé.
Az Uber az „isten móddal” szórakoztatta partijain a vendégeket (Fotó: Buzzfeed)
Bár ez még első ránézésre nem tűnik annyira komoly visszaélésnek – elvégre az adatokat névtelenül elemezték –, az már sokkal neccesebb (sőt, akár illegálisnak is nevezhető), hogy az Uber az indulását követően azzal szórakoztatta a VIP-partijaira meghívott vendégeit, hogy bekapcsolták a szolgáltatásban az úgynevezett „god-mode”-ot, amely valós időben mutatta meg a felhasználók és az értük igyekvő sofőrök adatait New York térképén. Ebből azután lett botrány, hogy az egyik vendég felismerte az egyik, a térképen látható utast, akit telefonon értesített, hogy éppen az ő utazását nézi az Uber térképén.
Az Amazon orwelli lépése
Azt már jó ideje tudjuk, hogy a Facebook – akárcsak a Twitter – követi a felhasználóit, sőt, még azokat is, akik egyébként soha nem is regisztráltak a közösségi oldalakra. Mint ahogy a cég megőrzi a kitörölt, sőt a soha el nem küldött üzeneteket is, arcfelismerő algoritmusokkal vadászik az oldalra feltöltött fotókon látható felhasználókra, sokan pedig arra is gyanakodnak, hogy a közösségi oldal bizony le is hallgatja a felhasználóit azok okostelefonjain keresztül. Ez mégsem érdekli azt a több mint kétmilliárd felhasználót, akik a cuki matricákért, na meg a lájkokért cserébe két kézzel lapátolják a személyes adataikat Mark Zuckerberg szervereire.
Jeff Bezos, az Amazon (és a Kindle olvasók) teljhatalmú ura (Fotó: Getty Images)
Legalább ennyire ijesztő volt, amikor az Amazon szűk tíz évvel ezelőtt egyik napról a másikra gondolt egyet, és több felhasználójának Kindle márkájú e-könyv olvasójáról szépen csendben letörölte George Orwell 1984, illetve Állatfarm című műveit. Valójában több szerző esetében is előfordult hasonló, de mégiscsak Orwell az, akinek alkotásaival tökéletesen disztópikussá válik a digitális nagy testvér ezen lépése. A cég egyébként azt állította, hogy szerencsétlen véletlenről van csupán szó, mivel Orwell műveit véletlenül publikálták a Kindle platformján, azoknak pedig, akik fizettek érte, visszaadták a könyvért kiadott összeget. Bár lehetséges, hogy a cég igazat mondott, az a tény, hogy technikailag képesek bármikor, bárkinek az eszközébe belenyúlni, kellően aggasztó a jövőre nézve.
A techcégek sok esetben egyszerűen nem törődnek az alapvető etikai normákkal, és jellemzően szerencsétlen véletlenekre hivatkoznak, amikor valakinek feltűnik, hogy amit tesznek, az nem oké. Emlékezetes, hogy a Google a csaknem az egész világot lefedő Street View szolgáltatásának kiépítésekor az utcaképeket készítő autók segítségével rengeteg adatot gyűjtött be a kocsik útvonala mentén elérhető wifihálózatokról. Bár 2010. április 27-én publikált blogposztjában a keresőcég azt állította, hogy csupán a hálózatok műszaki adatait gyűjtötte be, bő két héttel később közleményt adtak ki, amely szerint „véletlenül” nemcsak a műszaki adatokból, hanem a wifihálózatokon át áramló adatforgalomból is gyűjtöttek néhány (ezer) mintát.
Az információs mocsár legmélyén
A fente cégekről többé-kevésbé eddig is lehetett tudni, hogy finoman szólva sem bánnak kesztyűs kézzel a felhasználóiktól begyűjtött adatokkal, a továbbiakban azonban mutatunk pár olyan példát, amelyek az eddigieknél is vérforralóbbak – már persze, ha az eddigiektől még nem állt vigyázzba az összes hajszálunk.
Arcfelismerő szoftverekkel, adatbányászattal vagy csak egyszerű megtévesztéssel gyűjtik be a felhasználók adatait
Az ExamOne nevű cég kockázati elemzéseket készít biztosítók számára. Ők fejlesztették a ScriptCheck nevű szolgáltatást, amelynek lényege, hogy különféle adatbányászati módszerekkel feltúrja az interneten elérhető adatokat, és összekapcsolja az orvosok által felírt recepteket – az Egyesült Államok több államában is hatalmas adatbázisokban gyűlnek ezek az adatok – a konkrét páciensekkel, ezeket az adatokat pedig az ExamOne bocsátja áruba, hogy a biztosítók ezek alapján dönthessenek ügyfeleiknek ajánlott tarifáikról.
Persze nem minden fejlesztés hátterében állnak ennyire gyomorforgatóan kapzsi vállalatok, van, amikor egy alapvetően hasznosnak gondolt ötletből lesz adatvédelmi rémálom. A Samaritans jótékonysági szervezet néhány éve kitalálta, hogy egy olyan telefonos alkalmazást fejleszt, amelyet ráereszthetünk ismerőseink Facebook-bejegyzéseire és Twitter-üzeneteire, az app pedig ezeket feldolgozva értesít, ha arra gyanakszik, hogy valamelyik ismerősünknek öngyilkos gondolatai lennének. Bár a cél üdvözlendő, a Radar nevű alkalmazással kapcsolatba mégis rengeteg panasz érkezett: sokan úgy gondolták, hogy a mentális problémákkal küzdő emberek még sérülékenyebbnek érezhetik magukat, ha tudják, egy algoritmus bármikor figyelheti őket, mások pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy az appot rosszindulatú felhasználók is igénybe vehetik, akik így pontosan tudják, hogy ismerőseik mikor érzik magukat elesettnek. A Radart végül a társadalmi tiltakozás miatt lekapcsolták.
A „véletlenül” begyűjtött adatokat vígan használják a techcégek
A szégyenpad végén említsük meg azokat a megoldásokat, ahol nem igazán lehet magyarázni az adatgyűjtést mással, mint azzal, hogy az információkat ilyen módon megszerző cégek már eleve arra készültek, hogy busás haszonnal adjanak túl az érzékeny személyes adatokon. A szexjátékokat gyártó We-Vibe nevű cég például felhasználói tudta nélkül gyűjtötte, hogy vibrátoraikat mikor, mennyi időn keresztül és milyen intenzitással használták a vásárlóik.
De ott vannak a nők körében népszerű, a menstruációs ciklust követő alkalmazások, amelyekre nem vonatkoznak az egészségügyi adatok kezelésének szigorú szabályai. Nem meglepő módon több ilyen fejlesztéssel foglalkozó cég is lebukott, miután kiderült, hogy különféle adatgyűjtő aggregátoroknak és más jellegű harmadik félnek is eladta az így gyűjtött adatokat, hogy azok megtudhassák, mikor érdemes a felhasználó nőket különféle reklámüzenetekkel „megtámadni”.
A ma már egyre több háztartásban megtalálható robotporszívók egyik úttörője, a Roomba nevű cég pedig arról vált hírhedtté, hogy felvetette: áruba bocsátja a porszívói által a felhasználók lakásairól készített belső térképeket, természetesen a navigációs szoftverek minőségének javítása céljából. De megemlíthetnénk azt a webkamerás erotikus szolgáltatásban utazó céget is, amely lehetővé tette a felhasználói számára, hogy fotókat töltsenek fel a weboldalukon keresztül, amelyeket képfelismerő algoritmussal elemeztek, hogy a fotón látható emberhez leginkább hasonlító kamerás modellhez irányítsák a felhasználókat. Ha pedig ez még nem lenne eléggé hátborzongató, ott vannak azok a tévéhirdetések, amelyek az emberi fül számára nem hallható jeleket küldenek a környéken lévő okostelefonoknak, amelyek ezt érzékelve később a vonatkozó termékek reklámjait jelenítik meg a gyanútlan tulajdonosoknak. Aki ennek hallatán inkább imára hajtaná a fejét, csak óvatosan tegye: a Churchix nevű cég ugyanis éppen olyan szoftvert fejleszt, amelyeket templomoknak kínálgatnak, hogy arcfelismerés segítségével azonosíthassák, kik azok, akik rendszeresen részt vesznek a miséken, és kik azok, akik hajlamosak ellógni az istentiszteletet.
