Fellendülőben a belföldi turizmus: az előttünk álló idei első hosszú hétvégére már közel telt házat jegyeznek a szállodák országszerte, valamennyi szállástípusra élénk a kereslet. Az előfoglalások alapján húsvétkor telítődnek a hotelek vidéken és a fővárosban egyaránt – számolt be róla a Magyar Idők cikkére hivatkozva az MTI.
A szállodások nagyon elégedettek az elkövetkező hosszú hétvége várható forgalmával, az elmúlt tíz napban ugyanis látványosan megugrott a szobafoglalások száma az egész országban – mondta a lapnak Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
A tapasztalatok szerint az első körben a 3-4 csillagos hotelek telítődnek, de a panzióktól a vendégházig valamennyi szálláskategóriában élénk a kereslet, amely ráadásul területi szempontból is arányos: Észak-Magyarországtól a Dél-Dunántúlig egyaránt bővülni látszik a szállodák forgalma.
A korábbi évekhez képest idén újdonság, hogy immár nem kizárólag a wellnesshotelekben töltött pihenés a népszerű, hanem emellett sokan keresik a természetközeli élményeket, a kirándulásra, túrázásra lehetőséget adó környékeket, a nagyvárosok szállásait és azokat a szolgáltatókat, ahol a néphagyományaink, hazai értékeink is megjelennek a nemzeti ünnep kapcsán, illetve a húsvéti időszakban.
Igaz, az idei még csak a második alkalom, hogy munkaszüneti nap a nagypéntek, annak hatása már érződik a szálláspiacon, ezen a napon érkeznek ugyanis a legtöbben a hotelekbe. Húsvétkor telt házzal számolnak a szolgáltatók, amely kitarthat az iskolai tavaszi szünet teljes ideje alatt
– mondta az elnök.
Hozzátette, hogy a lendület az ünnepek után sem áll meg: április elején beindul itthon a gyógyturizmus, a külföldiek jellemzően a tavasz közepétől folyamatosan érkeznek a magyarországi fürdővárosokba.