„Anya vagyok, nő vagyok, feleség vagyok, felelősségteljes munkám van. Ennek ellenére van saját akaratom, érzésem, vágyaim. Évek óta nem voltam sehol egyedül, sőt, nem is nagyon voltam egyedül, ezért elmentem négy napra Bécsbe – meséli egy ismerősöm. – A férjemnek nem is volt semmi baja ezzel, tök jól elvolt a gyerekünkkel, tudta, hogy nem pasizni megyek, hanem pihenni. Aludni, sétálni, múzeumba menni, gondolkozni, olvasni, töltődni. Nem értem, hogy másokat miért zaklat fel ennyire a tény, hogy egy anya képes egyedül hagyni a négyéves lányát az apjával… Még a szomszéd pasi is nagy szemeket meresztett, és értetlenül csóválta fejét. Mi ebben a döbbenet?
Azért senki nem csóválja a fejét, ha a férjem elmegy síelni a haverjaival. Hozzáteszem, nekem sincs bajom ezzel, sőt azon sem akadok ki, ha elutazik a barátaival pár napra nyáron. Menjen, mi jól megvagyunk, aztán jöjjön haza, és álljon hadrendbe kipihenten. Szerintem tök normális az, ha az embernek szüksége van énidőre. Azonban azt igazán nem tudom felfogni, hogy a férjem kiruccanásai rendben vannak, de ha én teszem ugyanezt, akkor mindenki kiborul. Nem hiszem, hogy ettől szar anya lennék, vagy rossz feleség esetleg felelőtlen szülő. Persze, az is lehet, hogy egyáltalán nem kellene még csak gondolkodnom sem ezen. De annyira megleptek a fura, neheztelő pillantások, a szolid kritikák…”
Ti mit gondoltok erről?
Megkérdeztem egy másik anyukát, akinek két gyereke van, de még soha nem töltött egyetlen napot sem a gyerekei nélkül.
A lányom tizenhárom múlt, a fiam tizenhat éves. Egyszer elutaztam a férjemmel három napra a gyerekek nélkül Párizsba, de iszonyúan izgultam miattuk. Kicsik voltak még, és megfogadtam, hogy többet nem teszem, nem éri meg. Mostanra azonban rájöttem, hogy elfáradtam, szükségem van arra, hogy néha kimozduljak nélkülük, mert bármennyire imádom is őket, jó néha csak felnőtt társaságban lenni. És ezt jó lenne félévente megtenni két-három napra. Nem gondolom, hogy önző lennék, de vágyom arra, hogy egy kicsit ne csináljak uzsonnát, ne főzzek, ne mossak, és csak azt tegyem, amihez kedvem van. Még az sem tart vissza, hogy anyukám már a felvetéstől is elborzadt, szerinte ugyanis egy anya a munkahelyén kívül gyakorlatilag ne menjen sehová, ha mégis, akkor azt tutira a gyerekeivel és a férjével tegye. Szerinte az is gáz, ha a barátnőimmel találkozom, szerinte inkább jöjjenek hozzánk, mert akkor mégis a gyerekeim közelében vagyok. Mostanra eljutottam oda, hogy vele sem vitatkozom, meghallgatom, és csendben csak annyit mondok: én ezt másképp gondolom, anya, és ennyi.
Te megdöbbensz azon, ha egy pasi elutazik a barátaival néhány napra?
És mit szólsz ahhoz, ha egy anya teszi ugyanezt?
Te elmentél már bárhová több napra a gyerekeid nélkül, egyedül vagy a barátaiddal?
