Húzta a száját, és kínomban bedobtam, hogy nemcsak világhírű külföldi fellépők lesznek az Illúzió Mesterein, hanem ott lesz Hajnóczy Soma is. Panka lányom végre elkezdett figyelni rám, majd amikor arról kezdtem beszélni, hogy Soma miket tud, akkor rám szólt: „Anya, minden videóját láttam, nem tudsz újat mondani, oké, menjünk.”
A barátnőm transzba esett, azt mondta, imádja Somát, én pedig nem értettem, hogy miért van oda mindenki ezért a pasasért. Egyre kíváncsibb lettem, tekintve, hogy még sosem láttam élőben őt, és csak egy-két videóját néztem meg a neten. Szóval ott ücsörögtünk, és én, aki szívből gyűlöli a cirkuszt, azon kaptam magam, hogy lelkesen tapsolok, nagyokat nevetek, és közben töröm a fejem, hogy a fenébe csinálják. Mert tényleg varázslatos volt! Rengeteg humorral átszőve, látványosan előadva, őrült izgalmas bűvészprodukciókat láttunk. Nem is lepődtem meg nagyon, amikor a konferanszié elárulta, hogy már most érdemes lefoglalni a 2019-es időpontra a jegyeket, mert nagyon gyorsan elkapkodják.
A sorokban ültek idősek, fiatalok, gyerekek, és mégsem volt nyüzsi, mindenki áhítattal figyelt, néha felhangzott egy- egy őszinte kacaj a sorokkal mögöttem ülő kisfiútól, amit külön gyönyörűség volt hallgatni. Egy bajom volt csupán: előttem egy hatalmas fickó ült, sokat kellett izegnem-mozognom, hogy mindent lássak, de ez igazán nem nagy dolog, az élmény így is zseniális.
Ja, és most már tudom, miért van mindenki oda Hajnóczy Somáért: állati vicces a pasi, nemcsak elsőrangú varázsló, de van egyénisége, és a humora fergeteges. Arról nem is beszélve, hogy élő zenére adta elő a mutatványait, a Győri Filharmonikusok Kamarazenekara kísérte, és azt is láttuk, hogy hatalmas munka lehetett összehangolni a bravúrt és a zenei taktusokat. A produkciókban egyébként az volt az egyedülálló, hogy a huszonegyedik század vívmányait használva készültek, tehát nem egy old school előadás zajlott, hanem egy modern, lüktető, interaktív show-t láttunk. Annak is kedvére való volt a műsor, aki szereti a hagyományos előadásmódot, ugyanis az amerikai Keplen mágus bájos műsorszáma éppen nekik kedvezett.
A szünetben a gyerekek és a felnőttek közelről megnézhettek egy csomó trükköt, a bűvészek az előtérben ugyanis apró varázslatokkal szórakoztatták a közönséget. Az előadás után még ki sem értek az emberek a teremből, már kint várták őket a fellépők, akik kedvesen beszélgettek velük, fotózkodtak, egyáltalán nem úgy viselkedtek, mint a világsztárok, akik testőrök kíséretében a hátsó ajtón elhagyják a termet, miután legördül a függöny.
Köszönöm az élményt, az Illúzió Mesterei elvarázsoltak, beleszerettem a bűvészetbe, várom a következőt! A lányom pedig megkérdezte: „Anya, nem találkozhatnék Somával? Olyan jó fej!” Azt hiszem, ennél nagyobb elismerést ember nem váltott még ki a szkeptikus kislányomból…
