Magyar kolbász és tevehajtó robotok – 15 hónap alatt autózta körbe Afrikát egy magyar pár

Két fiatal, egy autó és egy kontinens. Nagyon röviden így lehetne összefoglalni Zsuzsi és Csaba kalandjait, de érdemes elmélyedni a részletekben, amelyekből kiderül, hogy melyik afrikai ország konyhája hasonlít a magyarhoz, és mi a teendő, ha egy oroszlán mellett robban le az autónk.

Az NLCafé olvasói is találkozhattak már a két lelkes utazóval, amikor tavaly márciusban egyenesen Gabon és Egyenlítői Guinea határa mellől küldtek válaszokat és fotókat, elmesélve, hogyan merült fel az ötlet, hogy hétköznapi életüket hátrahagyva kettesben autózzák körbe Afrikát.

„2016. november 18-án indultunk el, és idén március 3-án érkeztünk meg” – mesélte Csaba, immár szülei Pest környéki lakásában ülve. „Összesen 29 afrikai országban jártunk, 60 000 kilométert tettünk meg.”

15 hónap, 29 ország, 60 000 kilométer

A nagy utazásra két éven át készültek, miközben szorgosan gyűjtögették a pénzt is a felszerelésre, az utazás közbeni hétköznapok költségeire, na meg az autóra. Egy közel 20 éves Toyota Land Cruiser terepjáró volt ugyanis hűséges társuk az út során, amelyet alaposan felszereltek, többek között napelemmel, műholdas navigációval, illetve a tetőcsomagtartón felállítható sátorral is, amely védelmet nyújtott az éjszakai hideggel, illetve a különféle állatokkal szemben is. További előnye, hogy gyorsabban felállítható és lebontható, mint egy sima sátor, és jobban ellenáll az időjárás viszontagságainak.

„Overlandernek hívják azokat, akik hozzánk hasonlóan autóval járják a világot” – mondta Csaba. „Sokszor futottunk más autós utazókba Afrikában, illetve találkoztunk olyan külföldiekkel is, akik bevándorlóként itt kezdtek új életet. Sok európai csinálja azt, hogy otthagyják a jól fizető állásaikat, és valamelyik afrikai országban nyitnak egy kempinget.”

Az autó tetejére szerelt sátor nyitott állapotban, és egy kenyai kemping váratlan vendége (Fotó: http://zsuzsiestekergo.blog.hu/)

„Hallottunk egy magyarról is, aki Tanzániában üzemelteti a saját kempingjét” – tette hozzá Zsuzsi. „De amikor arra jártunk, kiderült, hogy ő épp Magyarországon van.”

Nem veszélyes ez?!?

Zsuzsi és Csaba sokszor hallotta ezt a kérdést, jellemzően az útjuk megkezdése előtt. Úgy látják, rengeteg a sztereotípia az emberek fejében, ha Afrikáról van szó.

„Nagyon fontos, hogy Afrika nem egy ország, hanem egy kontinens” – szögezik le. „Persze vannak veszélyes helyek, de azokba az országokba, ahol ez probléma lehet, eleve nem is mentünk. Szerencsére körbe lehet autózni az egész kontinenst anélkül, hogy veszélyes helyre kéne merészkedni. Általában rendkívül kedves, közvetlen emberekkel találkoztunk, akik nagyon segítőkészek voltak. Ha megkérdeztük valakitől, hogy merre van a bolt, gyakran fel is ajánlotta, hogy elkísér minket odáig.”

„A gyerekek több helyen is odajöttek, és mondogatták, hogy »labda, labda«, a felnőttek meg el akarnak adni valamit” – mondta Zsuzsi. „De az erős túlzás, hogy az európai embereket mindig »célpontnak« tekintik.”

„Egyszer-kétszer volt csak olyan, hogy azt éreztük, le akarnak húzni, de ez volt a maximum, még olyannal sem találkoztunk, hogy át akartak volna verni valamivel” – tette hozzá Csaba.

Útikönyv sem említi Afrika legszebb rejtett kincsét

A beszélgetés során természetesen rá kellett kérdeznem a „legekre”, arra viszont nem számítottam, hogy Zsuzsi és Csaba szinte kórusban vágja rá a választ arra, hogy mi volt az, amit az egész utazásukból a legemlékezetesebbnek tartanak.

Angolában járva az útikönyvünk egyetlen mondatban említett egy barlangot, de semmi különöset nem írt róla” – mesélte Csaba. „Mi is csak teljesen véletlenül jöttünk rá, hogy ha a megfelelő időben jár arra az ember, elképesztő látványban lehet része. Ez egy hatalmas barlang, a képen lehet érzékelni, hogy mekkora. A tetején pedig van egy lyuk, amin körülbelül egy-másfél órás időtartamon keresztül beáramlik a nap fénye, ami kék fénycsíknak látszik. Mi sem hittük volna el, hogy ennyire jól néz ki, ha nem a saját szemünkkel látjuk.”

A titokzatos angolai barlang. A méretét jól mutatja, hogy Zsuzsi a fénycsóva vége mellett látható kitárt karokkal (Fotó: http://zsuzsiestekergo.blog.hu/)

Angolát egyébként is Afrika három legjobb országa közé sorolták a magyar utazók – a másik két „dobogós helyezett” Namíbia és Uganda lett.

A Viktória-vízesés Afrika legnagyobbja (Fotó: http://zsuzsiestekergo.blog.hu/)

„Angolában az volt a különleges, hogy nagyon kevés turistával lehet csak találkozni, ezért ott picit lehetett úgy utazni, hogy azt éreztük, olyasmit fedezünk fel, amit mások még nem láttak” – magyarázta Csaba. „Például két falu között megláttunk egy katonai járművet, egy páncélozott csapatszállító roncsát. Kiszálltunk megnézni, aztán, amikor megkerültük, láttuk, hogy mögötte egy csomó másik roncs is sorakozik – teherautók, tankok, ilyesmik –, ez nem volt benne az útikönyvekben, a GPS-ünk sem jelezte, úgyhogy ezt magunknak fedeztük fel.”

„De Angolában több ilyen hely is volt, például jártunk a Kalandula-vízesésnél – nem mondom, hogy a Viktória-vízeséshez lehetne hasonlítani, de második legnagyobbnak elfogadtuk” – tette hozzá Zsuzsi. „Ott se volt rajtunk kívül senki.”

Uganda egy egészen más arcát mutatta a kontinensnek, igaz, itt már több turistával találkoztak a magyar overlanderek, de sok váratlan pozitív élményben is részük volt.

„Gyönyörű útszakaszokat láttunk Ugandában, rengeteg zölddel” – emlékezett vissza Zsuzsi. „Itt láttunk olyan igazi, nagyon sűrű dzsungelt is, egy vezetett túrán pedig gorillákat nézhettünk.”

Az áthatolhatatlan erdő egyik gorillája (Fotó: http://zsuzsiestekergo.blog.hu/)

Áthatolhatatlan erdőnek hívták, és valóban az volt” – tette hozzá Csaba. „Ráadásul tényleg elég nehéz terep volt, mert hát a gorillát nem érdeklik a kitaposott ösvények, mindig másfelé megy, ezért nekünk is az erdőn kellett áthatolni. Nem is vágták előttünk machetével az erdőt, szóval kifejezetten nehéz volt. Ugandában raftingolhattunk a Níluson, és a partján aludtunk egy gyönyörű kempingben. Meglátogattunk egy Karamojong nevű törzset is, nagyon érdekes kulturális élmény volt.”

Az áthatolhatatlan Bwindi-erdőség egyik tisztásán (Fotó: http://zsuzsiestekergo.blog.hu/)

„Tényleg csupa jó élményünk volt Ugandában, például láttuk, hogyan »aratják« a szöcskéket, amiket olajban pirítva fogyasztanak” – folytatta Zsuzsi. „Nagyon viccesen néz ki, egy hullámos fémlemezt éjszaka nagyon erős fénnyel megvilágítanak, ennek nekirepülnek a szöcskék, majd lecsúsznak az alján lévő gyűjtőbe.”

A szintén dobogós Namíbia a leglátványosabb ország megtisztelő címet érdemelte ki a magyar overlanderektől. Ez a hatalmas kiterjedésű ország a föld egyik legritkábban lakott területe, ezért az utazók nagyon kevés emberrel találkoznak.

„Namíbiának kifejezetten nem afrikai hangulata van, viszont olyan sűrűn vannak látnivalók, szuper helyek, hogy bár egy egész hónapot voltunk, de még kettőt simán el tudtunk volna tölteni ott” – mondta Csaba. „Láttunk sziklarajzokat, találkoztunk törzsekkel, felmásztunk hatalmas homokdűnékre, de több száz fókát is láttunk egyszerre, hatalmas élmény volt!”

Fókapihenő (Fotó: http://zsuzsiestekergo.blog.hu/)

Az Angolától délre fekvő Namíbia északi szomszédjához képest sokkal több civilizációs kényelmet tartogat az utazók számára.

Homokdűne a namíbiai sivatagban (Fotó: http://zsuzsiestekergo.blog.hu/)

„Angolában például szinte semmiféle turisztikai infrastruktúra sincs, az ott töltött 30 éjszakából talán egyszer fizettünk, mert vagy vadkempingeztünk, vagy valaki befogadott minket. Namíbiában ehhez képest szinte luxuskörülmények között kempingezhettünk, volt mosógép, szélessávú wifi és persze gyönyörű tájak” – tette hozzá Zsuzsi.

A „magyar kolbász” és Frici bácsi konyhája Botswanában

Afrika nem feltétlenül a kulináris élvezetekről ismert, de az Etiópiában a legtöbb kisvárosban is megtalálható juice-bárokra jó szívvel emlékeznek az utazók.

„Oda nemcsak kávézni járnak, hanem ilyen juice-bárokban találkoznak egymással. Tényleg nagyon jó helyek, körülbelül 1 euróért tényleg százszázalékos gyümölcsleveket kapsz, eszükbe sem jut, hogy felhígítsák. Például az avokádólé alig folyik, szinte sűrű krém az egész” – mesélték egymás szavába vágva.

A legjobb ételekkel is Etiópiában találkoztak utazóink, amiben feltehetően szerepe volt annak is, hogy az etióp konyha hasonlít a legkevésbé a többi országéra.

„Általában útszéli étkezdékben ettünk, amit úgy kell elképzelni, hogy ott áll egy néni, aki egy kondérban főz valamit” – mondta Csaba. „Ez jó az éhség elűzésére, de kulináris élménynek nem nevezném, meg egy idő után elég unalmas is. Ehhez képest Etiópiában nagyon változatos, különleges fogásokkal találkoztunk, sokféle fűszerrel. Afrikában a tipikus étel a rizs babbal, Etiópiában ezzel szemben olyasmit ettünk, ami leginkább a sós palacsintára hasonlít, de 7-8 különféle zöldséget, szószt, ilyesmit adnak mellé. Szintén itt ettük a legjobb húsokat is, ez sem volt jellemző máshol.”

Malawiban is ettünk nagyon finom házi kosztot, a botswanai konyha pedig nagyon vicces volt, mert az gyakorlatilag a magyar konyhára hasonlít” – tette hozzá Zsuzsi. „De tényleg, mintha Frici bácsi kifőzdéjében lennénk, nokedlivel, pörkölttel.”

Másik érdekes magyar vonatkozás, hogy Zambiában a szafaládét mindenhol „magyar kolbásznak” (hungarian sausage) hívják, a boltokban is így van kiírva, illetve sok utcai kolbászozó van, ott is hungarian sausage-et lehet kapni.

Hungarian sausage, azaz magyar kolbász egy afrikai üzletben (Fotó: http://zsuzsiestekergo.blog.hu/)

„Nagyon vicces, mert ezt mindenki megérti, viszont amikor azt mondtuk, hogy magyarok vagyunk, csak pislogtak ránk, nem tudták hová tenni ezt az országot” – magyarázta Csaba.

Afrikai „magyarok”

Kis hazánkat pont annyira tudják elhelyezni a helyiek a térképen, mint amekkora biztonsággal egy magyar ember megtalálná Afrika vaktérképén mondjuk Gabont vagy Tanzániát. Ezért is volt nagyon széles Zsuzsi és Csaba mosolya, amikor egy gaboni egyházi iskolában – ahol a nővérek kempingként hasznosítják a kertet – a közös fürdőben egy Hajdú típusú bojler szolgáltatta a meleg vizet.

De hasonló vidámság lett úrrá rajtuk, amikor egy autószerelőnél várakozva az egyik klienssel beszélgettek. Amikor megtudta, hogy magyarok, azonnal felhívta az egyik rokonát.

„Az illető rokon apja Magyarországról járt Szudánba dolgozni a nyolcvanas években” – mesélte Csaba. „Ezért ő, mármint a rokon, tudott magyarul, bár sosem járt itt nálunk. Viszont a lelkes autószerelő-kliens feltétlenül úgy érezte, hogy beszélgetnünk kell vele telefonon.”

„A szudáni–egyiptomi határon lévő kis faluban pedig, mint megtudtuk, él egy Aranka nevű szudáni nő” – tette hozzá Zsuzsi mosolyogva.

Az úgynevezett Fehér-sivatag. Csabáék autója a kép közepénél látható apró fekete pontként (Fotó: http://zsuzsiestekergo.blog.hu/)

Nem hiszed el, kik hajtják a tevéket!

A szudáni autószerelő egyébként valóságos intézménynek számít a környéken, az utazók egymásnak adják az elérhetőségét.

„Két ausztrállal utaztunk együtt egy darabig, ők ajánlották, hogy Kartúmban keressük fel Abdelsalam műhelyét, akkor is, ha nem is akarjuk épp szervizelni az autót” – mondta Csaba. „Őt szinte minden overlander útba ejti, nagyon szimpatikus ember. Minket is egyből elhívott vacsorázni, majd később egy esküvőre is magával vitt. Igaz, azt nem nagyon értettük, hogy mit keresünk mi ott, picit furán éreztük magunkat. Viszont szintén Abdelsalam mondta, hogy nézzünk meg egy teveversenyt. Először csak mi ketten indultunk el megkeresni a helyszínt, de mindenki másfelé irányított minket. Végül másfél órás kóválygás után valaki mondta, hogy egyébként a versenyt másnap tartják. Így végül másnap Abdelsalam is velünk jött, de akkor sem találtuk meg könnyen a helyszínt. Végül 20 kilométeres sivatagi autózás után odaértünk, de akkorra pont vége lett a versenynek. Ő azonban nem nyugodott, és addig nyaggatta az »istállókat«, hogy végül a kedvünkért négy tevét újra rajthoz állítottak.”

Az első teve hátán lévő fekete doboz a hajtórobot (Fotó: http://zsuzsiestekergo.blog.hu/)

A fenti képen látható, hogy a tevéket – dobpergés – robotok hajtják! Régen a tevehajcsárok gyerekek voltak, ezt azonban érthető okokból betiltották, így ma már a technológiára bízzák a dolgot. A kis méretű, távirányítós szerkezeteket a teve gazdája vezérli, így sarkallva nagyobb tempóra az állatot. A kedves nézők pedig a pálya mellett gurulnak autóval, hogy lássanak is valamit a versenyből, a sivatag hajói ugyanis igen komoly sebességre képesek.

Dél-Afrika és a vízhiány

Az NLCafén is megírtuk, hogy Afrika legdélebbre eső országában rendkívül komoly bajok vannak, az egyre növekvő városok és az évek óta tartó súlyos aszály miatt ugyanis fennáll a veszélye, hogy idén nyáron egyszerűen el kell majd zárni a vízcsapokat.

„Ezt már akkor lehetett érezni, amikor mi ott jártunk, 2016. május végén” – mondta Csaba. „Az ottani vendéglátónk mondta, hogy ha lehet, akkor csak kétnaponta fürödjünk.”
„A zuhanyzóban meg ott volt egy vödör, hogy a fröcskölő vizet fel lehessen fogni valamivel, és később felhasználni, mondjuk a vécé leöntésére” – tette hozzá Zsuzsi. „De például az összes autómosó is be volt zárva már akkor.”

A legveszélyesebb élmények és a legijesztőbb… tehenek

Bár Dél-Afrika nagyvárosainak közbiztonsága világszerte hírhedt, Csabáék nem tapasztaltak semmilyen atrocitást. A legijesztőbb kalandjukra sem itt, hanem egy egyszerű autóúton került sor.
„Az afrikai nagyvárosokban nem igazán jó vezetni” – mondta Csaba. „Kairóban a legdurvább a közlekedés, hiába vannak felfestve a sávok, mindenki megy, amerre akar, duplán parkolnak, ezért a kulcsot egyszerűen otthagyják valakinél a környéken, aki majd átáll helyettük szükség esetén. Nairobiban sem túl jó a helyzet, mert az egy hatalmas város, ahol egyre több embernek van autója, az utcák viszont kicsik, szűkek, ezért ott állandóan a dugóban álltunk.”

Afrika úttalan útjain nagy szükség van egy komoly terepjáró képességeire (Fotó: http://zsuzsiestekergo.blog.hu/)

„Ennek ellenére nem voltak gondjaink, egyszer volt egy kisebb balesetünk, de akkor is csak annyi történt, hogy jól megijedtem” – mondta Zsuzsi.

„Ez az én hibám volt, még Angolában, meggondolatlanul előzésbe kezdtem, aminek az lett az eredménye, hogy picit koccantunk egy kamionnal” – magyarázta Csaba. „Nem történt nagy baj, egyedül a kormányunk állítódott el egy picit. De volt egy pillanat, amikor 3-3 centire voltunk két kamion között, az elég ijesztő volt.”

És hol vannak az afrikai állatok?!?

Természetesen abból sem volt hiány az út során, Zsuzsi és Csaba találkozott többek között vízilovakkal, varacskos disznóval, zsiráfokkal, zebrákkal, kisebb és nagyobb majmokkal is. De Afrika ragadozói és legnagyobb testű lakói sem maradhattak ki a szórásból.

„Amikor a Szerengetiben voltunk, este még el akartam mosogatni, de picit zavaró volt, hogy pár méterre tőlünk ott voltak a hiénák” – mesélte Zsuzsi. „Eléggé hozzá vannak szokva már az emberekhez, meg persze a kajamaradékokhoz is. Zimbabwében simán besétáltak a kempingbe, a sátrak közé, a rutinosabb kempingezők zavarták el őket.”

„Kenyában is találkoztunk hiénákkal egy nemzeti parkban” – idézte fel Csaba. „Már sötét volt, de még el akartunk menni egy picit sétálni fejlámpával. Kábé 150-200 méterre lehettünk az autótól, amikor megláttuk, hogy nem messze tőlünk ott áll két hiéna – legalábbis kettőt láttunk, nem tudtuk, hogy többen vannak-e. Az egy olyan szituáció volt, amikor nem tudtunk volna beszaladni az autóba. Persze sejtettük, hogy nem támadnak emberre, de ott volt a mi van, ha? kérdése, mert a hiénák bizony nem csak dögevők.”

A hiénákat nem különösebben zavarják az emberek (Fotó: http://zsuzsiestekergo.blog.hu/)

Elefántokkal is találkoztak, mint mondják, az ormányosokat viszonylag sokszor meg lehet pillantani az utak mellett, de akár az úton is szembe jöhetnek, ami azért ijesztő tud lenni.

„Botswanában jártunk, amikor megláttuk, hogy körülbelül húsz elefánt sétál ki a bozótosból” – mesélte Csaba. „Ilyenkor félreállsz, leállítod az autót, és hagyod őket elmenni. De ők nagyon közel jöttek, karnyújtásnyira voltak az autótól. Abból a helyzetből szívesen kimenekültünk volna, de nem akartuk megijeszteni őket azzal, hogy beindítjuk a motort.”

Az állatok királya, az oroszlán is keresztezte az útjukat, illetve talán úgy pontosabb a megfogalmazás, hogy a magyar utazók keresztezték az oroszlánokét.

Családi idill a Maszáj Mara rezervátumban (Fotó: http://zsuzsiestekergo.blog.hu/)

„Kétszer is volt olyan, hogy tudtuk, oroszlánok alszanak a közelben” – mesélte Zsuzsi. „Akkor éjszaka azért picit félve mentünk el pisilni (törvényszerű, hogy ilyenkor nem bírja az ember átaludni az éjszakát), a sátorból körbevilágítottunk a fejlámpával, és hát nem is mentünk messzire, de szerencsére nem volt semmi gond.”

Izgalmasabb helyzet állt elő azonban a kenyai Maszáj Mara rezervátumban, ahol megláttak egy fa alatt sziesztázó oroszlánt, majd pár száz méterrel arrébb elakadt az autójuk. Órákba telt, amíg kiszabadították az autót, addig Zsuzsi egy közeli domb tetején őrködött.

A Maszáj Mara egyik oroszlánjától pár száz méterre elakadt autó (Fotó: http://zsuzsiestekergo.blog.hu/)

„Ez ijesztően hangzik, de azért annyira nem volt komoly helyzet” – mondta Csaba. „Az viszont sokkal viccesebb volt, amikor a kocsi tetején felvert sátorban aludtunk, és mindenféle ismeretlen állatok hangját hallottuk éjszaka. Röfögtek, szuszogtak, zúgtak, morogtak, elképzelni sem tudtuk, hogy mi lehet az, elég félelmetes volt, csak annyit érzékeltünk, hogy valami hangos és nagy állatról lehet szó. Aztán amikor kinéztünk, kiderült, hogy ridegtartású tehenek voltak.”

Jöttek, láttak, visszamennek

Zsuzsi és Csaba bő két évet készült a 15 hónapos útra, amire sokéves megtakarításukat költötték el. Fel sem merül azonban a gyanúja, hogy rosszul döntöttek volna, mint mondják, sokkal jobb problémamegoldóként, sokkal türelmesebb emberként értek vissza az élményekben gazdag útról.

Zsuzsi és Csaba számtalan fotóval örvendeztette meg blogjuk olvasóit (Fotó: http://zsuzsiestekergo.blog.hu/)

„Elképesztő szabadságérzetet ad egy ilyen utazás, olyasmit csináltunk, amit szeretünk, és oda mentünk, ahová éppen a kedvünk tartotta” – mondta Csaba. „Egyedül azon stresszeltünk csak, hogy ha már ott vagyunk, mindent meg akarunk nézni, ezért sokszor voltunk nagyon fáradtak, mert akkor is inkább mentünk, amikor már pihennünk kellett volna.”

A végtelen afrikai utakon autózni egyenlő a szabadság érzésével (Fotó: http://zsuzsiestekergo.blog.hu/)

„A vadkempingezés is nagyon jó élmény volt, rengeteg helyszínt fel szoktunk emlegetni” – tette hozzá Zsuzsi, aki elmondta, hogy most rövid távon azért szeretnének megállapodni, és pénzt keresni.

„Biztos, hogy szeretnénk még hasonló utazásokat más földrészeken is” – mondta Csaba. „Afrikába is szeretnénk visszamenni, mert azért 15 hónap nagyon kevés erre a hatalmas kontinensre. Az az álmom, hogy 4-5 év múlva elmegyünk a következő túránkra, én már ki is néztem Indiát és Pakisztánt.”

„Fejben már most is állandóan autót vásárol” – tette hozzá Zsuzsi mosolyogva, emiatt rá kell kérdeznem, hogy mi történik majd most a túrázásra felspécizett terepjárójukkal.

„Szívesen megtartanám, de mihez kezdjünk vele?” – mondta Csaba. „Mire legközelebb útnak indulnánk vele, addigra lerohadna, most viszont teljesen jó állapotban van, fel van készítve az utazásra.”

Végtelen szabadság (Fotó: http://zsuzsiestekergo.blog.hu/)

Ha tehát valakinek kedve támadt a felfedező életmódhoz, a Zsuzsi és Tekergő Facebook-oldalon keresztül felveheti a kapcsolatot Csabáékkal, és ki tudja, lehet, hogy a fehér Toyota új tulajdonosát is hasonlóan varázslatos helyekre repíti majd. Zsuzsi és Csaba egyébként azoknak is szívesen ad tanácsot, akik hasonló afrikai utazást terveznek.