nlc.hu
Szabadidő
Megvan, mi a felelős a következő napok időjárásáért

Megvan, mi a felelős a következő napok időjárásáért

A meteorológusok megtalálták azt a ciklont, amely alakítja a Kárpát-medence időjárását.

Két légköri képződmény alakítja Európa időjárását az elkövetkező napokban. Az egyik egy ciklon, amely a kontinens nyugati felén okoz változékony, gyakran erősen felhős, helyenként szeles időt, és a nyugati területeken több helyen az eső is esik.

A másik, az Európa keleti, délkeleti területei felett lévő magasnyomás. Ezért van a Kelet-európai-síkságon még hideg, többnyire 10 fok alatt marad a csúcsérték, de délebbre a napos időben 15, az Égei-tenger térségében 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

Magyarország időjárását a nyugati ciklon alakítja, neki köszönhetjük, hogy csütörtökön nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, hajnalban helyenként a Dunántúlon, napközben egyre többfelé várható eső, zápor, főként az Alföldön zivatar is kialakulhat. Kezdetben a délnyugati szél nagy területen erős, a Dunántúl nyugati felén viharos lesz, majd éjszaka mérséklődik a légmozgás. Csütörtökön a délnyugati, délutántól a Dunántúlon az északnyugati szél erősödik meg.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön többnyire 15 és 20 fok között valószínű.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top