Szabadidő

Ramin Djawadi: „Az autómat vezetve ugrott be a Trónok harca főcímzenéjének dallama”

Még csak 43 éves, de a német anyától és iráni apától származó Ramin Djawadi máris az egyik legnagyobb név a filmzeneszerzők között. A Trónok harca, a Westworld, a Vasember és a Warcraft zeneszerzője hamarosan hazánkba érkezik, hogy koncertet adjon. Telefonon beszélgettünk.

Mostanában milyen zenéket hallgatsz?
Rengeteg westernzenét, mivel épp a Westworld második évadának zenéjén dolgozom.

A Westworld 2016-ban tarolta le a bolygót. (Fotó: HBO)

Ezek adják az inspirációt?
Inkább csak hangulatba hoznak. Maga a sorozat és az egészen különleges világa jelenti számomra az inspirációt.

Amikor a Trónok harcához írsz zenét, akkor más fantasyk zenéivel van teli a playlisted?
Általában annak, hogy miket hallgatok, nincs sok köze ahhoz, hogy min dolgozom éppen. Rengeteg popzenét is hallgatok, márpedig ezeknek semmi közük azokhoz a zenékhez, amiket a filmekhez és sorozatokhoz írok. Klasszikus zenéket – főképp Beethovent és Brahmsot – rendszeresen hallgatok, és tény, hogy ezek hatnak rám, de nem konkrétan, egy-egy filmzene kapcsán, hanem inkább csak általánosságban.

Ramin Djawadi a zenekart vezényli (Fotó: Live Nation)

Elképesztő mennyiségű filmhez és sorozathoz írtál már zenét, most mégis kizárólag a Trónok harca zenéjével turnézol. Nem szerettél volna a teljes életművedből ízelítőt adni?
Mivel a turnézás ötlete Davidtől és Dantől (David Benioff és D. B. Weiss – a szerző), a Trónok harca show runnerjeitől ered, valahol természetes, hogy a koncertek a sorozathoz kötődnek. Ők vetették fel nekem először, hogy mi lenne, ha adnék egy koncertet a sorozat zenéiből, és ezt fejlesztettük tovább odáig, hogy végül egy világ körüli turné lett belőle. Sosem volt arról szó, hogy a teljes életművemet játsszam, ez most kizárólag a Trónok harcáról szól. Talán majd egy másik turnén, valamikor a jövőben…

Az év vége felé kezdesz majd dolgozni az HBO sorozatának nyolcadik évadán. Az évek során már hét évad zenét komponáltál hozzá. Jól gondolom, hogy ennyi témával a hátad mögött most már jóval könnyebb dolgod lesz, mint korábban?
Igen is, meg nem is. Tény, hogy a fő témáim már készen állnak, és csak arra várnak, hogy újra használjam őket, de mindig törekedtem arra, hogy ne kényelmesedjek el az idő múlásával. Szeretem magam évadról évadra kihívások elé állítani. Mindig sokat agyalok azon, hogyan lehet a már meglévő témákat továbbfejleszteni, és akárhány témám van raktáron, a történet mindig úgy hozza, hogy szükség lesz újakra is. Ahogy a sorozat fejlődik, úgy fejlődnek vele együtt a zenei témák is.

Azért én arra tippelnék, hogy az utolsó évadban inkább fogyni fognak a karakterek és a nemesi házak…
Én is maximum csak tippelni tudnék, ugyanis fogalmam sincs, hogy mi fog történni.

A korai évadok során George R. R. Martin regényeit is használtad inspirációként, vagy kizárólag a leforgatott részek alapján dolgoztál?
Amikor David és Dan felkértek a sorozatra, még nem olvastam a könyveket. Nagy volt a csábítás, hogy elolvassam őket, de végül úgy döntöttem, hogy csak a sorozat jelenti majd a munkám alapját.

Összesen mennyi időt vesz igénybe egy évad Trónok harca zenéjének megkomponálása az ötleteléstől kezdve a felvételek végéig?
Nagyjából három-négy hónapot mondanék. Általában csak a legvégén szoktam bekapcsolódni, amikor már minden részt leforgattak, és már létezik belőlük egy nyers, összevágott változat. Ekkor mindig összeülünk Dannel és Daviddel, megnézünk együtt minden részt, eldöntjük, hol lesz szükség zenére, és hol nem. Ezután elvonulok megírni a zenét, aztán megmutatom nekik, hogy mire jutottam. Végül felvesszük a zenét, és beillesztjük a sorozatba.

Ramin Djawadi koncert közben (Fotó: Live Nation)

Mi alapján döntöd el, hogy mikor dolgozol nagyzenekarral?
Úgy alakult, hogy évadról évadra több felvétel készült nagyzenekar segítségével. A kezdetekkor szándékosan figyeltünk arra, hogy ne a monumentalitás jellemezze a zenét, de ahogy a show egyre nagyobb lett, és a csatajelenetek is egyre epikusabbá váltak, úgy lett igény arra is, hogy mindezt zeneileg is lekövessük. Az elején gyakran csak egy-két hangszerrel dolgoztunk, de ez jó volt így. Ma sem feltétlenül ragaszkodom a nagyzenekari hangzáshoz, hiszen nem minden jelenet igényli ezt.

Híressé vált az ún. „nincs fuvola” szabály, amit még a sorozat indulásakor hoztatok Dannel és Daviddel. Van még más szabály is, amit be kell tartanod, amikor a Trónok harca zenéjén dolgozol?
Ezt annyiszor felemlegetik nekünk, hogy ma már mi hárman is csak nevetünk rajta. Igazából az egész „nincs fuvola” dolog nem feltétlenül a fuvoláról szól, hanem arról, hogy próbáljak nem klisékben gondolkodni, és elkerüljem a tipikus fantasyfilmes zenei közhelyeket. Ennek köszönhetően vagyok nyitott új és szokatlan hangzásvilágok és hangszerek használatára is, mint amilyen mondjuk a didzseridu (ausztrál őslakosok fúvós hangszere – a szerző), amit a vadak esetében használok, és egészen egyedi hangzást biztosít.

Mi volt előbb, a híres főcím animációja vagy az általad szerzett zene?
Az animáció készült el először. Már azelőtt megmutatták nekem, hogy kitaláltam volna a főtémát. Még nem volt teljesen kész, és ha jól rémlik, még fekete-fehér volt, de nagyjából ugyanazt láthattam, amit a nézők is később, ezáltal azt is pontosan tudhattam, hogy milyen hosszú zenére van szükség.

Nehéz menet volt megírni a főtémát?
Az alkotófolyamat nálam mindig gyötrődést is jelent, de ez a téma kivételt jelent a szabály alól. Miután megmutatták nekem a főcím animációját, kocsival mentem vissza a stúdiómba, és az autómat vezetve ugrott be a főcímzene dallama, amit egészen a célig dúdoltam, nehogy elfelejtsem.

Híresek azok a rockzene által inspirált filmzenéid, amiket például a Vasemberhez és a Tűzgyűrűhöz írtál. A rockzene már túl sok lenne a Trónok harca kísérletezős zenei világához?
Soha ne mondd, hogy soha, és végül is még egy évad hátravan, de első blikkre azt mondanám, hogy az elektromos gitár nem azt a hangzást adja, amit mi a Trónok harcához keresünk. Azonban az is igaz, hogy hét évad alatt annyi különféle hangszert kipróbáltam már, hogy akár még ez is beleférhet.

A Vasemberrel egy emlékezetes filmzenét írtál a Marvelnek, de ez volt az egyetlen közös munkád a céggel. Lehet tudni, hogy miért?
Annyi különféle oka lehet annak, ha egy franchise-on vagy akár egy trilógián belül is rendezőt vagy zeneszerzőt cserélnek. És hidd el, ezekről az okokról nem szokták értesíteni a zeneszerzőt. 

A tavalyi Los Angeles-i koncert (Fotó: Live Nation)

Jellemzően akciódús filmekhez és sorozatokhoz szerzel zenét. A csendesebb drámák terepe soha nem vonzott?
Igazad van, tényleg főképp nagy költségvetésű akciómozikhoz komponálok, de azért akadnak kivételek. Tavaly például én csináltam az Idris Elba és Kate Winslet főszereplésével készült Hegyek között zenéjét, ami nagyon más volt, mint a többi filmes munkám. Gyakorlatilag egy kétszereplős filmről van szó, vagyis jóval intimebb zenére volt szükség annál, mint amikre általában felkérnek. Zongora, egy-két vonós hangszer, és ennyi.

A filmzeneszerzők jellemzően nem találkoznak a hallgatóikkal, te viszont már tavaly óta turnézol a Trónok harca zenéjével. Milyen volt a találkozás a rajongókkal?
Ez volt az egyik fő okom arra, hogy belevágjak. Szerettem volna látni az emberek reakcióját az általam írt zenékre. Egyszerűen jó érzés kilépni a stúdióból a színpadra, és találkozni az emberekkel.

A tavalyi turné óta változtattál a műsoron? Magyarországra már új programmal érkezel?
Igen, ez már új műsor lesz. Ha valami kevésbé vált be, az kikerült a programból, de a fő változást az hozta, hogy a tavalyi kör óta már rendelkezésemre áll a Trónok harca hetedik évadának zenéje is, amit beépítettem a műsorba.

Különleges hangszerekre is számíthatunk (Fotó: Live Nation)

Beszéljünk kicsit a koncert vizuális oldaláról. Új videókat is láthatunk majd a kivetítőn, vagy ez inkább afféle best of lesz a hét évad legemlékezetesebb jeleneteiből?
A best of talán tényleg jó kifejezés arra, amit a nézők látni fognak. Hét évad ment le, ami nagyon sok, szóval próbáltam valamiféle ívet adni a daloknak, de egy ennyire hosszúra nyúlt történet esetén ez egyáltalán nem egyszerű. A koncert kétórás, a sorozat pedig ennek a sokszorosa, de azért igyekeztem kronologikusan, az első évadtól a hetedik felé tartani, nem hanyagolva el a legfontosabb pillanatokat.

Manapság egyre több filmzeneszerző vág bele a koncertezésbe, Hans Zimmer pedig gyakorlatilag már rocksztárnak számít a szakmában. Mit gondolsz, ez miért alakult így?
A miértekre nem tudom a választ, de az biztos, hogy nagyon örülök neki, hogy így alakult. Jó tudni, hogy nekünk, filmzeneszerzőknek is vannak rajongóink, akik örömmel vesznek egy jegyet azért, hogy élőben hallhassák a zenéinket. Fantasztikus, hogy ekkora lett a nyitottság a közönség részéről az instrumentális zenék iránt.

Tavaly az Oscar-díjas Alexander Desplat-t kérdeztem arról, hogy ő is szeretne-e turnézni, amire azt válaszolta, hogy még nem elég öreg ehhez…
Azt hiszem én pont fordítva gondolkodom erről, mint Alexander. Szerintem a turnézáshoz nem árt a jó erőnlét, ami most még adott, aztán ki tudja, mi lesz később.

Ramin Djawadi május 18-án koncertezik a Budapest Arénában. A Trónok harca első hét évada megtekinthető az HBO GO-n. A nyolcadik, befejező évad 2019-ben érkezik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top