Szabadidő

Elindult a felújítás, négy hónapig zárva lesz egy budapesti pláza

Elérkezett a nap, amikor négy teljes hónapra bezárt az egykor Europarknak hívott pláza, hogy a teljes felújítás után új üzletekkel nyithasson ki újra Shopmark néven.

Négy hónapra lehúzta a rolót a Shopmark pláza összes üzlete, hogy a 21 éves épület teljes felújításon eshessen át. A volt Europark egy éve cserélt gazdát és váltott nevet, a teljes leállás híre már akkor szóba került, és be is számoltunk róla.

Akkor arról szóltak a hírek, hogy az átépítés után belsőépítészetileg, színében és formai kialakításában új arculatot kap az épület egésze. Elsősorban a lágyság, a lekerekített formai világ, azaz a barátságosság lesz a jellemző.

A tervek szerint az épület főbejárata előtt egy olyan közösségi terület jön majd létre, amely alkalmas lesz kisebb rendezvények, vásárok tartására, de egyben találkozóhely is lesz. Átépítik a jelenleg kissé barátságtalan, reklámokkal túlzsúfolt főbejárati homlokzatot és az épület oldalhomlokzatát is. Az elképzelések szerint minden oldalról jól látható, nagyméretű LED-fal épül majd a hirdetéseknek.

A 26 ezer négyzetméteres Shopmark az első olyan budapesti bevásárlóközpont, amelyet egy időre teljes bezárnak a felújítás érdekében – jegyzi meg a Napi.

Címlapkép: shopmark.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top