Szabadidő

Az intenzíven házasodtak össze, hogy koraszülöttjük is jelen lehessen

Egy amerikai pár úgy döntött, hogy a kórház koraszülöttosztályán mondja ki egymásnak a boldogító igent azért, hogy az intenzív részlegen fekvő kislányuk is jelen lehessen.

Rubia és Tyler kislánya egy a terhesség során kialakult szövődmény miatt sajnos nagyon korán, már a terhesség 24. hetében megszületett. Ekkorra még nem alakult ki megfelelően a kislány tüdeje, ezért azóta is lélegeztetőgépen van, és kórházi kezelés alatt áll.

A tavaly novemberi nagy sokkból néhány hónap után magához térő szüleinek ezért át kellett gondolnia az esküvőjükkel kapcsolatos elképzeléseiket. Eredetileg megismerkedésük helyszínén, Japánban szerették volna összekötni az életüket, ám úgy döntöttek, hogy koraszülött kislányukat sem fogják kihagyni életük egyik legfontosabb napjából. Ezért aztán a kórházi dolgozók beleegyezésével és részvételével a kislány ágyánál tartották az esküvőt.

A megható napról több kép is készült, amelyeken az látszik, hogy nemcsak az anyuka öltözött menyasszonyi ruhába, hanem a csöpp kislányt is elbűvölő fehér tüllruhácskába bújtatták.

(Forrás: Yahoo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top