nlc.hu
Szabadidő
IKEA Hotel lesz egy magyar tervező épületéből

IKEA Hotel lesz egy magyar tervező épületéből

Breuer Marcell brutalista stílusú épülete végre újra megtelik élettel.

Az egyesült államokbeli Connecticutban, New Haven városában fog rövidesen megnyílni a világ első Európán kívüli IKEA Hotele. A szállodában az áruházlánc minimalista stílusú, összeszerelhető bútoraival rendezik majd be a szobákat, és természetesen az étterem kínálatában megtalálható lesz a közkedvelt Köttbullar, vagyis a svéd húsgolyó is.

Nekünk magyaroknak azonban más okból van különleges jelentősége az áruháznyitásnak: a hotelnek egy magyar tervező, az 1981-ban elhunyt Breuer Marcell által tervezett, brutalista stílusban készült épület ad majd otthont, mely korábban a Pirelli tulajdonában állt.

Az épületet, melynek jellegzetessége a második és a harmadik emelet között tátongó rés, 2003-ban szerezte meg az IKEA, de itteni áruházukat végül a mellette lévő üres telken építették föl, a Breuer-ház egy részét pedig ledózerolták. Most azonban méltó rendeltetést kaphat az épület.

Fotó: Wikimedia

Az első és eddig egyetlen IKEA Hotel egyébeként a cég otthonában, Svédországban van, Älmhult városában.

Forrás: Telegraph

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top