A középkor (meglehetősen hosszúra nyúlt) végére mintha kissé megbolondult volna egész Európa. A pestisjárványok, a háborúk, a társadalmi feszültségek és az egész keresztény világ értékválsága miatt az emberek joggal érezhették úgy, hogy nincs holnap (és sokaknak tényleg nem is volt), az elszabaduló káosz pedig számtalan bizarr formát öltött a cirkuszi látványosságként vonuló, önkínzó flagelláns szektáktól az intézményesült boszorkányüldözésig. Ennek a furcsa, lassan elsüllyedő, átalakuló világnak az egyik utolsó nagy eseménye volt az 1518-as strasbourgi táncjárvány (vagy táncpestis), melynek okaira máig nem sikerült kielégítő magyarázatot találni.
Haláltánc egy 18. századi képen (forrás: Wikipedia)
Az egész egy szép júliusi napon kezdődött. Nem szólt a zene, nem szerveztek mulatságot a városban, szóval minden bizonnyal egy átlagos hétköznap volt ez a Német-római Birodalomban, azonban egy bizonyos Troffea asszony (akiről a nevén kívül sajnos nem tudunk semmi közelebbit) mégis vad, eksztatikus táncba kezdett a nyílt utcán – és aztán abba sem hagyta. A nő néhány napig, legfeljebb egy hétig még egymagában táncolt megállás nélkül, a beszámolók szerint érzelemmentes arccal, valamiféle mély, másvilági delíriumban, majd egyre többen csatlakoztak hozzá, főleg nők; olyan ütemben, hogy körülbelül egy hónappal később már 400 táncost számlált a szokatlan karneváli menet.
Bár a hatóságok nem nézték jó szemmel az eseményeket, mégsem léptek közbe erőszakosan, a város vezetősége ugyanis arra jutott, hogy talán az a legcélravezetőbb, ha hagyja, hogy a tömeg kitáncolja magát. Ezért inkább zenészeket béreltek, külön színpadot ácsoltattak, és megnyittatták a városházát és a gabonapiacot is a táncpestis fertőzöttjei előtt, hogy inkább ott folytassák a vonaglást és a rángatózást, és ne a tisztes polgárok orra előtt. Amivel aztán persze csak annyit sikerült elérni, hogy még többen vettek részt ebben a különös rituáléban. Érdekes módon az egyház sem foglalt állást egyértelműen a kérdésben, és nem kezelték a táncosokat eretnek szektaként, ahogy a démoni megszállottság gyanúja sem merült fel velük kapcsolatban.
A táncpestis egy 16. századi metszeten (forrás: Wikipedia)
Noha ez idáig úgy hangzik, mintha az elmúlt 500 év legnagyobb bulija lett volna, ahol Európa egy hatalmas, őrült fesztivál keretében végre-valahára maga mögött hagyta a középkort, korántsem volt így: a résztvevők sorra omlottak össze vagy haltak meg végkimerülésben, szívrohamban és gutaütésben, és még ennél is ijesztőbb, hogy ha éppen nem teljes transzban, fennakadt szemekkel pörögtek, akkor a táncosok segítségért könyörögtek a városlakóknak. A strasbourgi őrület majdnem két teljes hónapig tartott, a csúcspontján pedig állítólag napi 15 halálos áldozatot szedett.
Akkor és azóta is sokan sokféleképpen próbálták megmagyarázni a történteket, de megnyugtató megoldás máig nem született. Egy korabeli elmélet szerint a résztvevők forró vére váltotta ki a jelenséget, mások tömeghisztériára vagy anyarozsmérgezésre gyanakszanak; utóbbi egy hallucinogén hatású gomba, amely a gabonaféléket fertőzi meg, tehát éppenséggel nem volt nehéz hozzájutni. Akárhogy is, reméljük, Frau Troffea végül túlélte a kalandot, és utána már tényleg csak akkor táncolt, ha kedve is volt hozzá.
