nlc.hu
Szabadidő
Sikerrel mutatták be az egyetlen magyar filmet a cannes-i programban

Sikerrel mutatták be az egyetlen magyar filmet a cannes-i programban

Nagy érdeklődés mellett mutatták be szerdán Szilágyi Zsófia első játékfilmjét a 71. cannes-i filmfesztiválon az MTI tudósítása szerint. Az Egy nap a Kritikusok Hete szekcióban versenyez, ahova az 1100 benevezett mű közül mindössze hét ígéretes tehetség játékfilmje kapott meghívást.

A telt házas első vetítés végén a közönség nagy tapssal köszöntötte a film alkotóit, Szilágyi Zsófia forgatókönyvíró-rendezőt, Szamosi Zsófia és Füredi Leó főszereplőket, Domokos Balázs operatőrt, valamint Kenesei Edina és Pataki Ági producereket.

A 39 éves rendezőnek a Filmalap Inkubátor Programjában készült első mozifilmje egy háromgyerekes anya egy napját meséli el, a cselekmény nagy része a hétköznapok rutinjára épül. Az aprólékos részetekkel realista módon bemutatott mindennapi események mögött a feszültséget a nő házassági válsága és családja szétesése miatti félelme adja, amelynek megakadályozására a napi rohanásban egyszerűen nem marad lehetősége.

Egy nap (forrás: MNFA)

Szamosi Zsófia az Egy napban (forrás: MNFA)

A főhősnő ereje egy olyan valóságból táplálkozik, amely minden nézőnek ismerős lehet, de amit még soha nem láthatott olyan formában, mint Szilágyi Zsófia alkotásában. Az Egy nap azon filmek közé tartozik, amelyek egy olyan valóságot mutatnak be, amelyről azt gondoljuk, hogy ismerjük, de ezután a film után mégsem úgy tekintünk rá, mint korábban” – mondta Charles Tesson, a Kritikus Hete szekciójának válogatója a vetítés előtti bevezetőben. Szilágyi Zsófia a közönségnek elmondta, hogy egy nagyon átlagos történetet akart megfilmesíteni, amelyet egy kisgyerekes barátnőjének e-mailje ihletett, aki tízperces lebontásban leírta neki egy napját. Ennek a tanárnőként dolgozó anyának a rutinszerű napját úgy szerette volna megmutatni, hogy a néző egy pillanatig se unatkozzon.

A Kritikusok Hete program zsűrijének elnöke Joachim Trier norvég filmrendező, a kategória díjait május 17-én adják át, de az Egy nap versenyben van a fesztivál összes szekciójában bemutatott legjobb első filmet jutalmazó Arany Kamera díjért 18 másik alkotással együtt.

Az Egy napot a tervek szerint ősszel mutatják be a hazai mozikban. Szilágyi Zsófiával hamarosan Cannes-ban fogunk interjút készíteni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top