Szabadidő

Új pláza épül Budapesten

Egészen pontosan a Szentendrei út és Bogdáni út kereszteződésénél. A tervek szerint 2021 végén nyitják majd meg.

Új bevásárlóközpontot épít Budapesten a német ECE az óbudai Szentendrei út és Bogdáni út kereszteződésénél. Az 52 ezer négyzetméter bérbe adható területű, 170 üzletnek helyet adó plázát a tervek szerint 2021 végén nyitják meg. 

A társaság 200 millió eurós beruházási költséggel számol – mondta el Christoph Augustin, az ECE Projektmanagement Budapest Kft. ügyvezetője a beruházást bejelentő szerdai sajtótájékoztatón. Hozzátette: a bevásárlóközpontokat fejlesztő és üzemeltető ECE a beruházások megkezdéséig általában saját tőkéből finanszírozza az előkészítést, majd saját forrásból vagy banki hitelből folytatja.

A Szentendrei úti rozsdaövezet megújításában fontos szerepet játszó bevásárlóközpont megépítését már a gazdasági válság előtt is tervezte az ECE, de családi vállalkozásként a társaság óvatos az új fejlesztésekkel. Most látják idejét a befektetésnek, mert Magyarországon javulnak a gazdasági mutatók, nő a GDP, a fogyasztás, és csökken munkanélküliség – fejtette ki az ügyvezető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top