nlc.hu
Szabadidő
Dr. Drének el kell fogadnia, hogy Dr. Drai néven rendel egy nőgyógyász

Dr. Drének el kell fogadnia, hogy Dr. Drai néven rendel egy nőgyógyász

A rapper az amerikai szabadalmi hivatalhoz fordult, de elutasították a keresetét. Ráadásul még a szövegeit is kritizálták.

Az amerikai szabadalmi hivatal elutasította Dr. Dre amerikai rapper-producer keresetét, aki azt szerette volna elérni, hogy egy bizonyos dr. Draion M Burch nevű nőgyógyász ne használhassa a Dr. Drai nevet – írja a Guardian.

Dr. Dre – eredeti nevén Andre Young – azzal próbált érvelni, hogy a két név hasonlósága összezavarhatja a publikumot. Dr. Drai szerint azonban ez a veszély nem áll fenn, elvégre Dre nem praktizál, nem nyújthat semmilyen orvosi szolgáltatást és nem is árulhat gyógyászati szereket.

Drai elmondása szerint egyébként véletlenül sem a rapperre gondolt, amikor kiválasztotta a nevét, mivel eleve nőgyűlölőnek és az ügyfeleire nézve sértőnek találja a zenész dalszövegeit. A szabadalmi hivatal végül neki adott igazat: úgy találták, hogy a hasonlóság ellenére a két embert nem téveszti össze senki.

Dr. Drai amellett, hogy nőgyógyászként és szülészként is dolgozik, gyakran tart előadásokat a nőket érintő egészségügyi problémákról, emellett pedig könyveket is ír: ő írta például a beszédes című 20 dolog, amit talán nem tudtál a vagináról című kötetet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top