Szabadidő

Pisztollyal fenyegetik a bicikliseket Veszprém belvárosában

Elfogták a rendőrök azt az 58 éves nőt, aki a gyanú szerint Veszprémben gázsprayvel lefújt egy biciklist, majd ráfogta a gázriasztó fegyverét is.

Megtámadtak egy biciklistát Veszprém belvárosában, a rendőrség egy órán belül előállította a feltételezett elkövetőt, akinél megtalálták a gázsprayt és a gáz riasztófegyvert is. Előbbivel először lefújta a biciklist, majd ráfogta a pisztolyt. A biciklis bűne az volt, hogy arrafelé tekert.

A veszprémi rendőrségre 2018. május 10-én tett bejelentést egy helyi férfi arról, hogy aznap délben a Kossuth utca mögötti területen ismeretlen személy káromkodva felelősségre vonta amiatt, hogy ott kerékpározik, majd ennek során elővett egy gázsprayt, amivel a sértett irányába fújt, majd több sikertelen próbálkozás után egy fegyvernek látszó tárgyat is elővett, melyet a sértettre szegezett.

Az egyenruhások a bejelentés után egy órán belül előállították a garázdasággal alaposan gyanúsítható, 58 éves helyi lakost, akinek a zsebében megtalálták a gázsprayt és a gázpisztolyt is.

Az ügyben felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, melyben a veszprémi nő szabadlábon védekezhet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top