Anglia legnagyobb művészének képein a nők selyem hálóingben várják az erőszakos halált

1991-ben egy kis amerikai kiadónál megjelent egy nagyon mutatós, több száz színes fotót és némi szöveget tartalmazó, puha fedeles könyv vagyis inkább füzetke, amely a figyelemreméltó Reginald Heade – Anglia legnagyobb művésze címet viselte. Ha esetleg most így hirtelen nem ugrana be, hogy kicsoda Reginald Heade, és hogy miért is formálhat jogot erre a megtisztelő titulusra, semmiképpen ne essünk kétségbe. Hisz igazából senki sem tudja pontosan, hogy ki is Reginald Heade, noha rajongótábora még manapság is igen nagy és elkötelezett. Sajnos a ’91-es füzetet már nem olyan könnyű beszerezni, viszont két éve kijött egy másik, szintén nagyon szép kiállítású album, a kevésbé fellengzős című Reginald Heade művészete, ezenkívül pedig szerencsére itt van az internet, ahol kedvünkre gyönyörködhetünk akár hosszú órákon át a rendkívül foglalkoztatott, ám annál is rejtélyesebb brit illusztrátor munkásságában. Na de tényleg, ki az a Reginald Heade?

Állítólag valamikor a századforduló környékén született és az ötvenes években halt meg Londonban, de lelkiismeretesen szignózott remekművein kívül sok más bizonyíték nincs a létezésére; halálhíréről nem tudósítottak a lapok, neve nem szerepel a képzőművészeti kánonban, egy fotót vagy akár csak egy nyúlfarknyi visszaemlékezést sem találni róla. Sőt, egy időben még az aláírások is elmaradtak a képeiről, vélhetően óvatosságból, miután kiadóját közszeméremsértés miatt lecsukták.

Merthogy a 30-as és az 50-es évek között Heade a legolcsóbb, legsikamlósabb és legbűnösebb élvezeteket kínáló, többnyire amerikai mintára, nagyüzemben készülő ponyvaregények borítóit gyártotta (több mint háromszázat) az alkalmazott művészekre jellemző megbízható profizmussal és valami megingathatatlan, mély hittel és meggyőződéssel, mely szerint minden kép sokkal jobb lesz attól, ha azokon gondosan besütött hajú, erotikusan nyitott szájú nők epekednek, rettegnek és omlanak el a kereveten, lehetőleg minél hiányosabb öltözékben, igény szerint kiegészülve egy erőszakoskodó, védelmező vagy éppen a háttérben feszítő férfialakkal.

Mindegy, hogy gengsztertörténet, krimi, thriller, erotikus regény vagy bármi más, Heade színpompás, a jó ízlés és a jó erkölcs határait igazi autonóm alkotóhoz méltó módon feszegető művei minden műfajhoz nagyszerűen passzoltak, és mindig magukra vonták a figyelmet. Talán azt is megkockáztathatjuk, hogy végső soron bármelyik borítót (és bármelyik címet) tetszőlegesen lehetne társítani bármelyik regénnyel, valószínűleg senkinek nem tűnne fel a csere.

Sajnos a kultúra távoli, még épp hogy megtűrt perifériáján alkotni nem mindig könnyű (hisz, mint említettük, megtörténhet, hogy az ember főnökét egyszerűen lecsukják), így Reginald Heade kénytelen volt néha más munkákat is elvállalni, például képregényt rajzolt vagy magazinok címlapját illusztrálta, de hát elsősorban nem ezek miatt csodálják a rajongói. Ahogy természetesen ezeket a fantasztikus címekkel ellátott, filléres ponyvákat sem a tartalmuk miatt lehet ma már csak méregdrágán beszerezni, hanem azért, mert személyesen Reg Heade festett a borítójukra selyembe és csipkébe csomagolt, nagymellű bombázókat, akiknek mintha törvény tiltotta volna meg, hogy rendesen becsukják a vérvörösre festett szájukat.  

képek: https://pulpcovers.com