nlc.hu
Szabadidő
Egy éve még milliomos volt, most az utcán alszik a taszári lottónyertes

Egy éve még milliomos volt, most az utcán alszik a taszári lottónyertes

Hajléktalanként él jelenleg a taszári Varga Zsolt, aki egy évvel ezelőtt megnyerte a Skandináv-lottó főnyereményét. A hirtelen jött gazdagság fenekestől felforgatta a háromgyerekes családapa életét. Felesége elhagyta, gyermekeit a gyámügy vette el, ő pedig tolókocsiban várja, hogy jobbra forduljon a sorsa.

Varga Zsolt mesés lottónyereménye előtt közmunkásként és raktárosként dolgozott Taszáron. Volt felesége, három gyermeke és a nyeremény után rengeteg barátja is. „Egész pontosan 47 millió 862 ezer forintot nyertem” – meséli a Sonline riporterének, aki egy taszári bolt előtt találkozott a tolószékben ülő Zsolttal.

Bár a lottónyertes senkinek sem beszélt arról, mekkora szerencse érte, mégis hamar megtudta mindenki. „A pénzből vettem egy házat itt a faluban, teljesen felújítottam, cserépkályhát is rakattam bele, és szépen berendeztem. De tettem félre a gyerekeimnek is egy-egy jelentősebb összeget” – mondja Zsolt.

Aztán a pénz hirtelen fogyni kezdett. „A sok új barátomnak pénz kellett, és én adtam nekik Sajnos aztán a sok pénz megrészegítette a feleségemet is, lelépett egy másik férfival, miközben szórta a pénzt két kézzel. Aztán nagyon gyorsan elromlott minden. Elváltunk, ami pénz maradt még, az is elfogyott mind. A házon, amit vettem, a mai napig pereskedünk, oda beköltözni nem tudok. Mivel azonban pénzem sincs, így az albérletemből is el kellett jönnöm. A gyerekeket elvette a gyámügy, most nevelőszülőknél vannak. A barátok is elkoptak, persze, a pénzemmel együtt.”

Zsolt jelenleg az utcán él, tolókocsival közlekedik, mert egy alkalmi munka alatt eltörte a lábát. „Ha leveszik a gipszet, újra megpróbálok külföldön munkát vállalni” – mondja Zsolt, aki korábban is dolgozott már Németországban, ahová a balesete előtt is készült.

Annak örül, hogy gyermekeinek félre tudott tenni 5-5 millió forintot, amit egy nevükre szóló számlán zároltak, és csak 18 éves koruk után kapják meg a pénzt. „Talán egy szerencsésebb életet indíthatnak majd belőle. Én hozzáférnék ahhoz a pénzhez, de inkább nem eszem és a szabad ég alatt alszom, mint hogy egy forintot is elvegyek belőle” – állította határozottan Zsolt. – Aztán remélem, az egykori barátaim is rám találnak – vagy én rájuk –, és megadják azt, amivel tartoznak. Mert ez így tisztességes.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top